Öt góllal kikapott a női vízilabda-válogatott
Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az amerikai csapattól az első kaliforniai olimpiai felkészülési mérkőzésen.
Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az amerikai csapattól az első kaliforniai olimpiai felkészülési mérkőzésen.
Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter vegyesen szombaton a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
„A járvány harmadik hullámát letörtük és lényegében le is győztük” - fogalmazott a kormányfő még pénteken, aki már akkor előrevetítette, mit enyhítenek a korlátozásokon, ha elérjük az ötmillió beoltottat. Elértük.
"A célt elértük, búcsút inthetünk a maszkunknak, közterületen nem kell többé viselni” – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy beoltották az ötmilliomodik embert az országban.
Aki egyszer belekóstol a mentős hivatásba, az örökre rabja marad. A másokon segítés felemelő érzése örökre megváltoztatja az embert. Hamarosan startol a balatoni strandszezon, Nagy Marcell parti, Mónus Gyula hajós vízimentővel beszélgettünk.
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 33-21-re legyőzte az MTK-t a női kézilabda NB I szombati játéknapján.
Az allergiások száma évtizedek óta folyamatosan nő. Hazánkban mintegy 2,5 millió ember szenved allergiás megbetegedésekben – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Az Országgyűlés előtt fekvő turisztikai törvénymódosítás egységes szempontok alapján, egytől öt csillagig tartó besorolás alá vonja valamennyi magyarországi szálláshelyet - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcast adásában.
A hosszú hétvégén, szombattól pünkösdhétfőig a 80-as évek hangulatát bemutató retró InterCity-szerelvénnyel is lehet utazni Budapest és Keszthely között, a járatot Gigant mozdony továbbítja.
A májusi eső aranyat ér. Főleg akkor, ha össze tudunk gyűjteni belőle. A csapadékvíz nagy része még mindig víznyelőkbe kerül, ha azok nincsenek eldugulva.