Szupertrénerek
Legalább tizenötezer embert mozgat meg országszerte az a 150 úgynevezett "szupertréner", akiknek a képzése az Európai Unió támogatásával valósult meg.
Legalább tizenötezer embert mozgat meg országszerte az a 150 úgynevezett "szupertréner", akiknek a képzése az Európai Unió támogatásával valósult meg.
A Fidesz Győrben is megkezdi az aláírásgyűjtést a kötelező betelepítési kvóta ellen.
Kedd reggeltől csütörtök késő délutánig a 83. sz. főút - Nagy Imre út - Szauter Ferenc utca körforgalmat a kivitelező teljesen lezárja.
Összefogtak a győriek az erdélyi árvákért; egy teherautónyi adományt visznek a rászorulóknak. Magánemberek több hónap alatt gyűjtötték össze a ruhákból, játékokból, tanszerekből, tartós élelmiszerekből és más hasznos dolgokból álló szállítmányt. A nemes kezdeményezéshez a West Hungária Bau Kft. is csatlakozott.
Második premierjét tartotta vasárnap a Vaskakas Bábszínház az új otthonukban: ezúttal Alfonza, a vakondlány, Bernát, a medve, Felícia, a mókuslány és Zénó, a sokat látott átutazó légy kalandjait élvezhették a gyerekek. A többek között környezetünk védelméről, hazugságról, önbecsapásról szóló, A bőbeszédű diófa című mesét Kolozsi Angéla Blattner Géza-díjas bábszínész írta és rendezte, a játszók pedig Kocsis Rozi és Szúkenyik Tamás.
Az elmúlt héten kétszer is bizonyítania kellett az Agrofeed-Széchenyi Egyetem-Győri KC-nek. Először a kupában, majd a bajnokságban.
Pénteken 11 órakor hivatalosan is megnyílt a sorrendben XV. Győri Könyvszalon, a Győri Nemzeti Színházban. Több mint száz program, könyvbemutatók, előadások, koncertek, valamint félszáz kiadó várja kedvezményes kiadványokkal, újdonságokkal a hétvégén a győrieket.
Győr első könyvemlékeit, kódexeket, kéziratokat mutat be a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár a csütörtökön megnyílt tárlatán.
Újabb köztéri alkotással gazdagodott városunk. Bercsényi Miklós szobrát a megújult Bercsényi ligetben helyezték el…
Ünnepélyesen is lezárult az a 6,5 milliárd forintos, a Környezet és Energia Operatív Program keretében támogatott projekt, amely a Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációját célozta. A győri folyópart látványos megújulását is eredményező program célja volt a belterületi szakaszokon az árvízi, hordalék- és jéglevezetési feltételek javítása is.