Póczikbombák

A győri aranycsapat bombagól-gyárosáról, Póczik Józsefről írt könyvet Hámor Vilmos. A Póczikbombák című kötetet a Győri Könyvszalonon mutatta be a szerző.

– Miért éppen Póczik Józsefről írt könyvet?

– Vili malmai lassan őrölnek. Tizennyolc évvel ezelőtt jelent meg a Gyula, Gyula, Hajszán Gyula című könyvem, és pár nap múlva találkoztam Póczik Józsival a győri Baross úton, amint a tőle megszokott eleganciával sétált. Gratulált a Hajszi-kötethez, és megjegyezte: Írhatnék róla is egy könyvet, tudna mit mesélni. Valamit válaszoltam rá, de a fülem botját se…

Ez év elején együtt buszoztunk, adtuk-vettük a szót a megállóig, és leszálltunk, ki-ki a maga útján indult tovább. Eszembe jutott az 1997-es kérése. És ami késik, az nem múlik: az idei könyvszalonra megjelent a bombagóljairól híres Póczik Józsinak kalandos életútját elmesélő, korabeli fotókkal illusztrált könyve, amelyhez a Mágus, Verebes József írt előszót.

– Milyen sztorikat mesélt, mik derültek ki a focista életéből?

– A könyvből kiderül: miért ült négy hónapot börtönben a későbbi kétszeres bajnok, kétszeres ezüstérmes, kétszeres bronzérmes és 14-szeres magyar válogatott ETO-játékos. Az is, hogy milyen körülmények között szerezte a focistakarrierjét csaknem végleg meghiúsító térdsérülését idegenlégiósként az FC Royal Antwerpen csapatában, és később vezetőedzőként miért kellett elhagynia nyolc mérkőzés után az ETO kispadját. De nemcsak ő mesélt a legendás nyolcvanas évekről, hanem azok is, akik a lelátókról fürdőztek a sikerben.

Mivel Póczik Józsi hatvankét éves, ennyi ember beszél róla az „utca embereként” a könyvben: többek közt Nagy Balázs, Vitray Tamás, Palotai Károly, Röck Samu és Koós János Fradi-drukker mellett egykori csapattársak, aztán Farkas Imre, a győri Mikulás, gyerekkori barátok és sorolhatnám. Gondolataiktól kerekedett kaleidoszkóp-szerűvé a Póczikbombák, melynek fejezetcímei között ilyenek találhatók: DAC-korszaktól a kristálycukros zsíros kenyérig, Különben dühbe jövünk, Mintha május elseje lenne, Amikor a félistenek még ablakot pucoltak, Fiatalokra épüljön a jövő.

– Milyen időszak volt az Aranycsapatos az Ön életében, a győriek életében?

– Újságíróként 1977-től tizennégy évre Mosonmagyaróvárra vetett a sors, így ritkán voltam ETO-stadion közelben. A győriek közül viszont több tucatnyian mesélnek szép emlékként a könyv lapjain azokról a hétvégékről, melyek egy életre beléjük égtek.

– Ön mennyire szereti a sportot, benne a focit?

– Nem megkerülve a kérdést hadd válaszoljak úgy, hogy ezt a legújabb könyvem Édesapám emléke előtti főhajtásom. A néhai fekete hajú Vili borbély volt az, aki kiskölyökként hétről hétre kivitt az ETO-meccsekre, és hétfőre mindig berekedt a vagongyári focipálya lelátóján. Neki köszönhetem a foci szeretetét. És ahogy a Póczikbombák utolsó oldalára írtam: Őszinte tiszteletem valamennyi édesapának, akik gyermekeiket; és idősebb testvérnek, akik öccsüket viszik-vitték a lelátókra, hogy hadd „fertőződjenek meg”. Amennyiben ez igazi fociélménnyel társul, az lesz ám a hab a tortán…! Póczik Józsiéknak köszönhetően volt is örömük az igazi fociban a szurkolóknak.

Póczik József e szavakkal ajánlja a róla készült könyvet: „Azoknak a fiataloknak ajánlom ezt a könyvet, akik nagyon-de-nagyon szeretnének labdarúgók lenni. Üzenem nekik, hogy borzasztó nagy akarat és alázat kell a sikerhez, de megéri. Büszkeség töltheti el majd őket, és olyan csodálatos helyekre juthatnak el a világban, ahova magánemberként tán soha. És akik azért veszik kézbe ezt a kötetet, mert ifjúkoruk focis szép emlékeit szeretnék felidézni, azoknak kellemes múltidézést kívánok.”