Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2022.03.02.

Semleges színekben indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a paralimpián

Részt vehetnek a pénteken kezdődő pekingi téli paralimpián az orosz és a fehérorosz versenyzők, de mindezt csak függetlenként, nem pedig hazájuk színeit képviselve tehetik meg. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szerdán közölte a döntését, az érintettek a paralimpiai zászló alatt szerepelnek, az éremtáblába pedig nem egyáltalán nem számítanak bele az eredményeik.

MTI 2022.03.01.

Világjátékok: kitiltották az orosz és a fehérorosz sportolókat

Kitiltották az orosz és a fehérorosz sportolókat az idei birminghami Világjátékokról. A szervezőbizottság szavazás útján döntött a két nemzet kizárásáról, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásával megegyező határozat értelmében nem vehetnek részt az Egyesült Államokban sorra kerülő eseményen.

MTI 2022.03.01.

Élelmiszerárstop: 4,5 millió forint bírságot szabtak ki eddig

Mindössze 85 esetben akadtak kifogásolnivalóra az élelmiszerárstop betartását február elseje óta, tehát már egy teljes hónapja vizsgáló fogyasztóvédelmi szakemberek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.

Győr+ 2022.03.01.

Lakóházakat találtak el a lövedékek Herszonban – videó

Herszon támadása közben két kilencemeletes panelházat is eltaláltak az orosz lövedékek. A helyi beszámolók szerint az egyik lakóépület második és harmadik emeletén lévő lakások megsemmisültek, a másik épület pedig kigyulladt.

Győr+ 2022.03.01.

Békére szólít fel az oroszok világelső teniszezője

A férfiak egyéni világranglistáját vezető orosz Danyiil Medvegyev is elítéli a hazája által Ukrajna ellen indított háborút. A Grand Slam-győztes játékos a közösségi oldalán hangsúlyozta, békére van szükség.

Győr+ 2022.02.28.

Határtalan segítségnyújtás: interjú Gáncs Kristóffal

Az Ökomenikus Segélyszervezet a magyar-ukrán határ mindkét oldalán jelen van, és segíti a háború elől menekülőket. A tapasztalata, jelenléte erős és jelentős. A témáról a Győr+ Este adásában Farkas Mónika műsorvezető beszélgetett Gáncs Kristóffal, a szervezet kommunikációs igazgatójával.

Győr+ 2022.02.28.

Embert gázolt a Győrbe tartó S10-es vonat

A Déli pályaudvarról Győrbe 12:25-kor elindult (4934-es számú) S10-es személyvonat elgázolt egy embert Tatabánya állomáson. A helyszínelés ideje alatt az egyik vágányon szünetel a közlekedés.

Győr+ 2022.02.28.

Összefogott a sportvilág Oroszország ellen

Tiltakozik a sportvilág Oroszország ellen, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt csütörtökön háborút indított Ukrajnával szemben. A harcok azóta is zajlanak. A svéd, a cseh és a lengyel futballszövetség illetékesei jelezték, hazájuk válogatottja nem kíván pályára lépni az oroszok ellen.

Győr+ 2022.02.28.

Szilágyi Liliána Győrben folytatja pályafutását

A Facebook-oldalán jelentette be Szilágyi Liliána, hogy Győrbe költözött, és újra elkezdett úszni. A sportoló december óta először kommunikált a követőivel, azt követően, hogy bejelentette, édesapja korábban bántalmazta, és szexuálisan zaklatta őt.

Hirdetés