Nemzetközi Hidas Frigyes fúvószenekari karmesterkurzus
Hetedik alkalommal rendezik meg a Hidas Frigyes Nemzetközi Fúvószenekari Karmesterkurzust Győrben, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán március 10-től 14-ig.
03.12. Virágkötészeti bemutató
Virágkötészeti bemutatót és előadást tartanak március 12-én 15 órától a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában (Győr, Szent István út 10/A).
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe
Kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az ország egész területére: tilos tüzet gyújtani a kijelölt tűzrakó helyeken, az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon, a közút és vasút menti fásításokban. Továbbá tilos a parlag- és gazégetés is.
Háború és béke Martonyi Jánossal
„Még nem jártam a győri egyetemen. Le vagyok nyűgözve!” Ezekkel a mondatokkal kezdte előadását dr. Martonyi János egyetemi tanár, volt külügyminiszter, aki a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának kutatói szemináriumán beszélt hallgatóságának a zsúfolásig megtelt előadóteremben az Európai Unió helyzetéről a geopolitikai és világkereskedelmi kihívások fényében.
Hamvazószerdával megkezdődik a böjti időszak
Veres András győri megyéspüspök március 6-án, szerdán 18 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából.
Vaníliakrémes málnacsoda
Hátradőlve, kényelmesen várjuk március 8-át, hogy megünnepelhessenek minket, nőket. Mivel a rovat írója, azaz jómagam is a női nemet erősítem, bátran leszek elfogult és igyekszem buzdítani erre hölgytársaimat is.
Katasztrofális volt az idei olajbogyótermés
Több uniós országban is katasztrofális volt az idei olajbogyószüret. Olaszországban a termés felére esett vissza, és az egyik legnagyobb termesztő akár importra is szorulhat.
Egy győzelemre a négyes döntőtől a Sopron
Az előző idényben ezüstérmes Sopron hazai pályán 66-65-re legyőzte a francia Bourges-t kedden a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Három éven belül duplázna a magyar buszgyártás
Idén 450-500 autóbusz készülhet el a magyarországi gyárakban, és cél az, hogy az éves termelés 2022-re meghaladja az ezret - mondta el a Világgazdaságnak Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.