Hatásosak a Rába válságkezelő intézkedései
A RÁBA Nyrt. 30,0 milliárd forint konszolidált árbevétellel zárta 2022 első hat hónapját, amely 27 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest.
A RÁBA Nyrt. 30,0 milliárd forint konszolidált árbevétellel zárta 2022 első hat hónapját, amely 27 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest.
Álomszerű szezont zárt az Arrabona Racing Team: a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata az osztrák és magyar sikerek után sem veszítette el remek formáját, és Németországan, az évad legnagyobb presztízsű versenyén is a dobogón végzett.
Daniel Ricciardo az idény végén távozik a Forma-1-es McLaren csapattól. Az ausztrál pilóta és az istálló által kiadott közlemény szerint a szakítás közös megegyezés eredménye, melynek során a felek 15 millió dollár kifizetése révén semmisnek tekintik a szerződés 2023-as opcionális meghosszabbítását.
A Vezúv legnevezetesebb aktivitása majdnem 2000 évvel ezelőtt, Kr.u. 79. augusztus 24-én volt, ami elpusztította Pompei és Ercolano városát. Kr.u. 62-ben már volt egy földrengés, ahol házak dőltek össze még a messzi Nápolyban és Nocerában is, de ezt akkoriban nem párosították a Vezúv kitöréses viselkedésével, így újraépítették a házaikat és teljes nyugalomban éltek tovább.
Az alkoholfogyasztás mértékletes formája sok társadalomban kulturális és gasztronómiai hagyomány, nem minősül rizikómagatartásnak. Az alkohol tartalmú italok fogyasztása a társadalmi élet rutinszerű része, amely gyakran a társasági élethez elengedhetetlenül hozzátartozik.
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt a meteorológiai szolgálat. Akár húsz milliméternél is több csapadék eshet rövid idő alatt.
Az Európai Unió öt, Oroszországgal határos tagországa - Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Finnország - egyénileg megakadályozhatja az orosz turisták belépését a területére, ha az EU nem vezet be uniós szintű tilalmat - közölte Litvánia külügyminisztere kedden.
Piros Zsombor két játszmában, 7:6 (12-10), 6:0-ra kikapott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének az első fordulójában. A világranglista 158. helyezettje Federico Delbonisszal (136.) csapott össze kedden, aki január óta nem nyert mérkőzést kemény pályán.
Elfogtak egy férfit, aki bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy családi házba Soroksáron - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
Távozik a kispadról Dragan Vukmir, a labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője.