US Open: Piros Zsombor búcsúzott

Illusztráció: depositphotos.com
MTI
2022.08.23. 19:25

Piros Zsombor két játszmában, 7:6 (12-10), 6:0-ra kikapott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének az első fordulójában. A világranglista 158. helyezettje Federico Delbonisszal (136.) csapott össze kedden, aki január óta nem nyert mérkőzést kemény pályán.

A 31 éves argentin az ATP-rangsor 33. helyén is megfordult, és két salakos ATP-tornát nyert 2014-ben, illetve 2016-ban. A magyar Davis Kupa-válogatott játékos előzőleg az idei Roland Garroson és Wimbledonban is a főtábla kapujában állt, de rendre kikapott a kvalifikáció harmadik körében.

A keddi első játszmában egy-egy brékkel jutottak el a játékosok a rövidítésig, ahol Pirosnak 6-3-nál három, majd 7-6-nál és 9-8-nál tovább két szettlabdája volt, de miután ezek egyikét sem tudta kihasználni, a balkezes Delbonis élt a maga harmadik esélyével.

A második felvonás sokkal simábban alakult, Piros mindössze 11 labdamenetet tudott megnyerni, így 103 perc után mehetett a hálóhoz gratulálni ellenfelének.

Magyar részről Udvardy Panna (78.) és Jani Réka (134.) próbál még szerencsét a US Open selejtezőjében, míg Bondár Anna (56.), Gálfi Dalma (91.) és Fucsovics Márton (96.) a jövő héten a főtáblán kezd.

Kapcsolódó témák: #tenisz | #us open |