Richard Strauss – Maraton
A Győri Filharmonikus Zenekar ismét meghívást kapott a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonjára, idén Richard Strauss kerül a középpontba.
A Győri Filharmonikus Zenekar ismét meghívást kapott a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonjára, idén Richard Strauss kerül a középpontba.
Igaz ugyan, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de sok fecske szebbé teheti azt. Kutatások bizonyították, hogy egy villás farkú madár egy kiló rovart is képes elpusztítani a költési időszakban. Kiváló vadászok, elsősorban bogarakat, levéltetveket, lepkéket fogyasztanak, így biológiai úton, környezetterhelés nélkül csökkentik a kártevők, köztük a szúnyogok számát. Óvjuk őket, segítsük fészekrakásukat!
Feloldották a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedési korlátozását a 82-es főút Bakonyon átvezető szakaszán - közölte honlapján az Útinform szombat délelőtt.
A 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán, utasok által nem használt területen péntek éjjel két metrószerelvény ütközött - közölte a BKV szombaton az MTI-vel.
Az egyik győri étterem csapata osztotta meg a szívhez szóló történetet.
Teljesen megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja.
Reggel még többfelé várható havazás, havas eső, napközben elvonul a csapadék és egyre többfelé kisüt a nap.
Rádiónk a megújult hangzással is a város hangja szeretne maradni.
Az év utolsó napjához és éjjeléhez, illetve január elsejéhez számos szokás és babona társul.
Az Európa-bajnok Norvégia 29-22-re legyőzte az olimpiai címvédő Franciaországot a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében.