Csak félgőzzel termel a Paksi Atomerőmű
Már két blokkja is leállt a Paksi Atomerőműnek, nem tervezett karbantartás kezdődött, így az erőmű áramtermelése a szokásos felére csökkent.
Már két blokkja is leállt a Paksi Atomerőműnek, nem tervezett karbantartás kezdődött, így az erőmű áramtermelése a szokásos felére csökkent.
A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással egybekötött ünnepséget rendeztek a Radó-szigeti Hősi Emlékműnél. Ünnepi beszédet dr. Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, az I. világháborús centenáriumi emlékbizottság elnöke mondott.
A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés - jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az eddig elvégzett munkákat bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint I. fokú árvízvédelmi készültség 272,86 km-en van érvényben a Duna, a Tisza, a Mosoni-Duna, a Szamos és a Kraszna bizonyos szakaszán.
A NASA megbízást adott a Hold körüli űrállomása meghajtómoduljának elkészítésére. Ez az egyik első lépés a 2022-re tervezett Hold-misszió felé vezető úton.
Az adyvárosi Kodály Zoltán utca egyik legforgalmasabb gyalogos részén, a korábban rendezetlen terület helyén egy igényes, szép pihenőrészt alakítottak ki.
A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének rendezésében tartották meg az V. Magyarországi Szenior Sportjátékokat. Az Olimpiai Sportparkban több mint nyolcszáz időskorú résztvevő bizonyította, a sportot soha nem késő elkezdeni.
A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több mint huszonkétmillió forinttal károsította meg munkahelyét - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Télen már érkezett két kisgép, most pedig három új, nagyteljesítményű tehergépkocsival és a hozzájuk tartozó adapterekkel bővült a Győr-Szol Zrt. eszközparkja.
Bejelentette lemondását pénteken Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.