Szerző: Csollán Tamara
Hirdetés
Földvári Gabriella 2023.11.06.

22. alkalommal lesz könyvfesztivál Győrben

A Győri Könyvszalon idén hat helyszínen, mintegy 120 programmal várja az irodalom, a kultúra szerelmeseit november 10-12 között. A rendezvény részleteiről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Pécskai István 2023.11.06.

Igor Nicsenko: „Az egység volt a csapat erőssége”

Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen diadal hőseit. A tíz évvel ezelőtti aranyéremről ezúttal Igor Nicsenko nyilatkozott, aki az NB I 2012–13-as idényében pályaedzőként segítette a szakmai stábot vezető Pintér Attilát.

J. Kovács Andrea 2023.11.06.

A kicsik még szépnek látják a világot

Szemet gyönyörködtető, lelket melegítő gyermekrajzokból nyílt kiállítás ma délelőtt a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély Művelődési Házában. Tekintélyes múltra, egy év híján negyedszázadra tekint vissza a dunaszerdahelyi rajzpályázat, mely idővel járási kezdeményezésből nemzetközivé nőtte ki magát.

Győr+ 2023.11.06.

UNI GYŐR HOCKEY CUP

Másodszor kerül megrendezésre november 9-11. között az UNI GYŐR HOCKEY CUP, melyen az UNI GYŐR ETO HC csapata már az EUHL aktív tagjaként vesz részt.

MTI 2023.11.06.

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti. A visszaváltási díj - palackonként 50 forint - nem a gyártók bevételét gyarapítja, hanem a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja - közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Győr+ 2023.11.06.

Lélekút – Pál Viktória festőművész kiállítása

Lélekút címmel Pál Viktória festőművész kiállítása nyílik november 10-én (pénteken) 18 órakor a győri Arany János Művelődési Ház Galériájában (Révai út 5. - Szárnyaskerék épülete).

Hirdetés