Nem akarom bezárni magamat semmi elől – fogalmazott egy interjújában Kovács Margit Kossuth-díjas porcelánművész. Pedig rendkívül zárkózott személyiség volt, állították róla ismerősei. Talán azért, maradt – legalábbis látszólag – magának való, mert arra vigyázott, hogy „bele ne sodródjam egy üresjáratba.” Kovács Margitnak két városban van életmű-kiállítása: Szentendrén és Győrben.

Városunkban született 1902. november végén. Édesapja Kovács Zoltán főreáliskolai tanár volt, és sajnálatosan korán, 41 éves korában meghalt. Kovács Margit ezért is egész kiskorától fogva szoros lelki kapcsolatban élt édesanyjával, Heller Ilonával. Magánéletét szinte teljes homály fedi, nem azért, mert valamiféle titkot leplezett, csupán védtelennek érezte volna magát, ha bevonja sorsába a külvilágot. Próbálták a magánéletéről is szóra bírni az újságírók, a történészek, ám privát élete eseményeit és gondolatait nem osztotta meg. Legalábbis szóban nem. Benne van azonban egész munkásságában, figurái tekintélyében és méltóságában, korongolt formáiban, díszítéseiben, fedőmázaiban. Alkotásai teljesen nyitottak a világra, a különböző korszakok és nemzeti kultúrák jelképei egymást erősítve jelennek meg műveiben. Saját monogramját többnyire e jelek közé rejtette el.

Életének legelső korszakát, első két évtizedét Győrben töltötte. Az Árpád utca 13. számú polgárház homlokzatán emléktábla tudatja: Ebben a házban töltötte legszebb éveit győri tartózkodása idején. Az épületben most orvosi rendelők, hivatali helyiségek működnek.

Hazai és külföldi tanulmányaival készült a keramikusi hivatásra. Jaschik Álmos magániskolájában grafikát, az Iparművészeti Iskolában pedig porcelánfestést tanult. Bécsben sajátította el a keramikusi mesterség alapjait. Münchenben képezte tovább magát keramikusként, s szobrászhallgatóként plasztikai formálást is tanult. 1932-ben Koppenhágában a használati tárgyak készítésében mélyült el, 1933-ban a Sevres-i Porcelángyárban a porcelán zsánerfigurák mintázatával ismerkedett.

A korabeli műítészek1928-tól, első önálló budapesti kiállításától folyamatos figyelemmel kísérték munkásságát. Sok köztéri megrendelést kapott, természetesen nem az egyik napról a másikra, de Kossuth-díjjal is kitüntették, érdemes művész lett, Győr pedig díszpolgárnak választotta meg. A városban a jellegzetes Kreszta-ház lett életmű-kiállításának a helyszíne. A ház tulajdonos névadója Kreszta János fűszerkereskedő volt, aki az épületben alakította ki boltját és lakását.

Kovács Margit fontos munkákat kapott Győrtől. Ezek közül is kiemelkedik a korszak legnagyobb épületkerámiája, a Szent Imre-templom 1940-ben készült kapudísze.

Munkásságát teljes mértékben elismerte, életszemléletének lényegét viszont általában óvatosan közelítette meg az utókor. Van, aki szerint befelé fordulásával érte el, hogy a fennálló társadalmi, politikai rendszer nem késztette hivatalos megnyilatkozásokra. Nem volt a rendszer kritikusa, inkább megpróbált az általa értelmezett árulás nélkül beolvadni. Ez a törekvése általában sikerrel járt.

Zsidósága megélésében sem könnyű eligazodni. A szentendrei múzeumban található dokumentum szerint nem tartotta magát vallásosnak. Ez rokonszenvesnek hatott az akkori hatalom vezetőinek a szemében.

Volt egy mesterséges tájszólása, amelynek eredetét, okát nem nagyon tudták megfejteni.

Alkotásai ma is nagyon keresettek, a régiségpiacon rendre felbukkannak, 600 ezer és másfél millió forint eladási árakon találkoztam a neki tulajdonított áruval. Némelyikük szinte teljes bizonyossággal hamisítvány volt.

Kovács Margit a maga „kerámianyelvén” minden ellentmondásossága ellenére népszerűen és igényesen beszélget velünk. Emberségről, túlélésről, a kultúrák teremtette színekről, és a szabad, szoknyapörgető örömökről. Izgalmas, értékes szülöttje városunknak.