Cikkünkben egy olyan szakmát veszünk górcső alá, melynek előállított termékével nap, mint nap mindannyian találkozunk, de a mögötte rejlő munkát nem ismerjük igazán.
Hamarosan elérkezik a pályaválasztás ideje, nem mindenkinek könnyű meghoznia azt a döntést, hogy mit szeretne majd dolgozni! Egy olyan szakmát fogunk bemutatni, ami nemcsak hagyományt őriz, hanem biztos jövőt is kínál. Ez nem más, mint a pék szakma.
– Hogy néz ki a pék képzés?
– Győrben a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban van lehetőség ezt a szakmát elsajátítani, egészen pontosan ezt a kettőt, hiszen pék és pék-cukrász képzés is van ebben az iskolában. A képzés 3 évig tart, mely időtartam alatt a tanulóknak gyakorlati helyet is biztosítanak. Az első évben a diákok a tanműhelyben kezdenek, ezután van lehetőség élesben is ellesni a szakma rejtelmeit, például a Bedő Pékségben, ahol egyszerre 9 tanulót tudnak fogadni.


– Miért legyen valaki pék?
– A legerősebb hátráltató tényező, hogy a pékek korán kelnek. Ez valóban igaz, de aki hajnalban kezd dolgozni, az korán is végez a munkahelyén, így a délutánja tulajdonképpen szabad. Komoly fizikai terhelést is bírnia kell annak, aki ezt az utat választja, de ez már tanulókorban kiderül, hogy menni fog-e az adott illetőnek.
Ezeket említhetjük a pék szakma hátrányainak, de lássuk, mik az előnyök:
„Jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy mi vagyunk azok a szakemberek, akik alapvető élelmiszereket teszünk a családok asztalára” – vallják a Bedő Pékség dolgozói.


Azt is érdemes megjegyezni, hogy pont ezért ez egy nagyon felelősségteljes szakma, de aki ezt választja hivatásául az tisztában van ezzel.
Három jól elkülöníthető, szinte külön szakma tevékenykedik együtt a pékségen belül: a folyamatot a dagasztó kezdi, ő az, aki 3-4 órakor nekifog a tészta elkészítésének. Utána a táblamunka következik, ahol formázzák a termékeket. Végül a kisütő az, aki a megfelelő időben behelyezi, majd kiveszi a kész termékeket a sütőből.
– Mennyire jellemző pékségen belül a fluktuáció?
– A Bedő Pékségnél egyáltalán nem jellemző, gyakorlatilag nincs, kevesebb, mint 10%. A pék szakmára egyébként is igaz, hogy egy stabil, keresett foglalkozás, itthon és külföldön egyaránt könnyedén el lehet helyezkedni ezzel a végzettséggel.


– Milyen irányba változhat a pék szakma az elkövetkezendő években?
– Az elmúlt években is sokat változott a pékségek összetétele. A sokkolásos fagyasztásos technológia először egy divatirányzatnak indult, majd a szakemberhiány miatt szinte szükségessé vált egyes pékségekben. A sokkolás során az élelmiszert minőségromlás nélkül lehűtik, majd amikor szükséges helyben készre sütik a terméket.
Szinte minden területen tovább folytatódik a technológiai fejlődés, és sok esetben már olyan szakemberekre lesz szükség, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek tészta dagasztásban, minőséfellenőrzésben és jártasak sütőipari gyártósori gépkezelésben. Ami biztos, hogy a Bedő Pékségnél nem szeretnék a kézművesjelleget feladni, akkor sem, ha ezzel egyedül maradnak a piacon.
(X)