Teljesen különböző, ám szomorú okból két olimpiát is úgy emlegetnek hazánkban, mint a magyar sport Trianonját. A forradalom után az 1956-os melbourne-i játékokról sokan nem tértek haza a magyar küldöttségből, köztük a győri születésű vívó olimpiai bajnok Hámori Jenő sem.

A kor legjobbjai a szabadabb élet reményében váltottak otthont, így az ország kiemelkedő sportolókat veszített. Alig harminc évvel később jött a második tragikus felvonás: a Szovjetunió bojkottálta a Los Angeles-i olimpiát, amely 1984-ben éppen ezekben a napokban zajlott.

Magyarország akkori vezetése meghajolt a felsőbb parancs előtt, emiatt sokan életük álmától búcsúzhattak el.

Nem lehetett 22 évesen olimpikon, és tudása alapján valószínűleg érmes a Rába ETO kajakosa, Ábrahám Csaba, és nem mutathatta meg Los Angelesben tehetségét az akkor 19 éves győri tornász, Borkai Zsolt sem.

„Dunavarsányban voltunk edzőtáborban, már megkaptuk az olimpiai formaruhát, az eskütétel időpontját is tudtuk, amikor jött a hidegzuhany. Buda István, az OTSH akkori elnöke elmondta, hogy politikai döntés született, nem megy Magyarország az olimpiára. Másnap senki sem edzett, mindenki búslakodott, aztán harmadnap az idősebbek átmentek egy tudatos felkészülésbe, ami abból állt, hogy minden nap leeveztek Varsányból a Zöld Békába, kiitták a kiskocsmát a fröccskészletéből, aztán vidáman visszaeveztek a táborba” – emlékezett vissza a történtekre az egykori kiváló kajakos, akinek az olimpiai esélyeiről csak annyit: az ötkarikás játékok új-zélandi aranyérmese egyetlen versenyen sem tudta három hajóhossznál jobban megközelíteni Ábrahám Csabát. Míg a magyar sportvezetés nem ment szembe a szovjet döntéssel, Románia és Jugoszlávia megtette ezt, ők szerepeltek az olimpián. Ebből merítettek némi reményt a magyar kajakosok, és volt néhány próbálkozás arra, hogy ott lehessenek Amerikában.

„Egyik klubtársunk, Povázsán Kati édesapja sokat lobbizott azért, hogy ha nem is magyar színekben, de a győri kajakosok ott legyenek Los Angelesben és az olimpiai lobogó alatt tudjanak indulni. Ekkor kérték be tőlünk az útleveleinket adategyeztetésre, teljesen véletlenül az olimpia végéig” – A jelenleg a Győri VSE elnökeként tevékenykedő sportvezetőt némileg kárpótolta, hogy öccse, Attila 1988-ban Szöulban olimpiai bajnok lett a kajak négyessel.

Borkai Zsolt ’84-ben már felnőtt válogatott tornász volt, és tagja az olimpiára készülő csapatnak, olyan kiválóságokkal együtt, mint Gucoghy György, Donáth Ferenc, Kelemen Zoltán vagy Kakukk József.  „Egy svéd–magyar csapatversenyre utaztunk éppen, amikor a repülőtéren kaptuk a hírt, hogy nem mehetünk az olimpiára. Ott összetört minden, a skandinávokhoz motiváció hiányában már csak üdülni mentünk. Gucoghy a világ legjobbjai közé tartozott akkor, tőle biztosan érmet vettek el, a többiektől pedig a siker lehetőségét és az olimpiai álmokat. Egy ilyen döntés sosem történik jókor, én sem tudhattam, hogy lesz-e még valaha lehetőségem olimpián szerepelni” – idézte fel a történteket Borkai Zsolt, aki az olimpia évében már járt a rendező országban.

„New Yorkban a Madison Square Gardenben indultam az Amerika Kupán, és nyújtón nyertem is. Meghatározó élmény volt, mind az élet, amit korábban csak filmeken láttunk, és a verseny is több tízezer néző előtt. Az olimpia is csodálatos lehetett volna, a döntőbe kerülésre reális esélyem volt, ezt elvették tőlem” – tette hozzá a később az Európa-, világ- és olimpiai bajnoki címet is megszerző tornász.