Bogisich Ferencnek 25 ezer lakótársa van. Mindnyájan a magyar irodalom nagyjai. Valamennyien dedikált, aláírt könyveikkel, kézirataikkal vannak jelen a gyűjtő mindennapi életében. Fehér kesztyűben lapozzuk át Petőfi, József Attila, Radnóti könyvét, olvassuk Vörösmarty kézírásos költeményét, melynek egy részét még soha nem publikálták. Kézbe vesszük a kiegyezési törvényt is, Ferenc József aláírásával. Aztán nem csak a könyvekről beszélgetünk.

A Győrben született, most 63 éves Bogisich Ferenc a járműipari beszállítással foglalkozó QP Zrt. vezérigazgatója, a város ismert üzletembere. Az autóipar azonban tudvalévőleg lassú tempóra váltott, átalakult a gazdasági, pénzügyi környezete, hajtástechnikát cserél, ez érinti a várost, s a Győrben dolgozó beszállító cégeket is.

„Alkalmazkodnunk kell a helyzethez – mondja a vezérigazgató, de nem a folyton panaszkodó emberek varjúhangján. – A napi politikával nem foglalkozom, ezért nem is beszélek az ukrajnai háborúról, a migránspolitikáról, de annyit tényszerűen meg kell állapítani: az Európai Unió gazdaságpolitikájának nagy része van a kedvezőtlen helyzet kialakulásában.”

Nem túl udvarias kérdés fut ki a számon: Mihez fog kezdeni, ha egyszer majd kilép a mindennapos üzleti életből? Gondolkodott már rajta?

„A felelős döntésekhez gyakran évekre van szükség, viszont az indokolatlan halogatást károsnak tartom. Nyilván foglalkozom az utódlással, de úgy tűnik, a gyermekeim nem akarják átvenni, működtetni a céget. A fiam sikeres repülőtervező mérnökként dolgozik Ausztriában. A most érettségizett lányom pedig színésznőnek készül. Nem kényszeríthetem őket olyan pályára, ami nem az ő világuk. Egy ilyen vállalkozásból kilépni sem könnyű, felelős vagyok mintegy kétszáz munkatársamért, és érzelmileg is erősen kötődöm a részvénytársasághoz. Mérlegelnem kell tehát, hogy mit tegyek, szerencsére nem vagyok szükséghelyzetben, de a döntés már megfogalmazódott bennem. Kilépni csak tisztességesen és elegánsan szabad. Természetesen már átgondoltam, hogy mihez kezdek, ha befejezem az üzleti pályámat.”

Mire jutott? – tudakolom.

„A muzeális papírrégiségek nemzetközi piacán szeretnék boldogulni. Ez rengeteg kutatással, tárgyalással, utazással, értékválasztással jár. A feldolgozott magyar gyűjtőbázisom jó alap, de a nemzetközi piacon nagyobb léptékben kell gondolkodnom. Már konkrét terveim is vannak.”

Bogisich Ferenc erősen kötődik Győrhöz, a város díszpolgára.  Számtalan jó ügy támogatásáról ismert. Ő kezdeményezte és részben fedezte, szervezte például a bencés harangok újjászületését.

Mit vár a Mindent a Városért Egyesülettől, amelynek alapító tagja? – faggatom.

„Nagyon fontos kezdeményezésnek tartom, hiszek benne – válaszolja. – Az élet minden területéről érkező olyan emberek kapcsolódási pontja, akik a saját szakmájukban már bizonyították tehetségüket, van tapasztalatuk és szándékuk a most nem éppen virágkorát élő város megújítására. Szakmai csoportokban dolgozunk, ismerjük a város pénzügyi, gazdasági kulturális lehetőségeit, mindenki a saját aspektusából egy pozitív jövőképen gondolkodik. Siránkozó hangot nem hallottam. Ez inspiratív közeg.”

Mit lehet tenni pénz hiányában?

„Sok pénzzel a zsebben persze könnyebb álmodozni, és meg is lehet valósítani az álmokat. Az egyesület éppen abban tud segíteni, hogy milyen stratégiával tudunk újra elindulni a fejlődés útján.”

Személyesen ön milyen változásokat lát szükségesnek? – kérdezem.

„Ki kell lépnünk a nemzetközi színtérre. Arra kell törekednünk, hogy kerüljön be a nemzetközi vérkeringésbe a győri ipar, az épített örökség, a művészetek, az egészségügy, a középfokú és az egyetemi képzés, a sport, s minden más területe közös győri életünknek. Az autóipar magyarországi terjeszkedése pedig városunk számára nagy kihívást jelent, hiszen már Debrecen, Kecskemét és Szeged is beszállt a jó szakemberek megnyeréséért folyó versenybe. Eddig Győrbe jöttek dolgozni ezekből a városokból, most jó néhányan mennek vissza. Már nem elég, hogy egy mérnöknek jól fizető munkalehetőségeket kínál a város, az egész család számára vonzó körülmények kellenek. A feleségnek is jól fizető, vonzó munkahely, a gyereknek jó iskola. Ezeket a lehetőségeinket kellene jobban kihasználnunk.”

Beszélgetésünk séta közben folytatódik. Bogisich Ferenc a tőle megszokott eleganciával, rászabott öltönyben, díszzsebkendővel, esernyővel. Olyan erős az aurája, hogy idegenek is többen köszönnek neki.

A Rába folyóra mutat: „Ott, a faodúban lakik egy vidracsalád. Meg szoktam nézni, amikor indulnak vacsorázni. Azért szeretek sétálni, mert gyalogosan a kisebb, de fontos részletekre is figyelni tud az ember. Egyre többet lát a saját városából.”