Nem csak minket, embereket, minden élőlényt, így a kutyákat is megviseli a nyári kánikula. A négylábú kedvenceket egy kis odafigyeléssel könnyedén megóvhatjuk attól, hogy bajuk essen a forróságban. Aki teheti, nyaralni is magával viszi kutyáját, a közös vakációra azonban nem árt külön felkészülni. Egy neves tréner adott a témában nyári jó tanácsokat, aki már régóta kifogásolja, hogy Győrben sajnos még kijelölt kutyabarát strand sincs.
Lujza és kis barátai önfeledten játszottak kedden reggel a kismegyeri kutyaiskolában. Ők már hozzászoktak a kánikulához, ráadásul Kunert Andrea kutyakiképző tudatosan odafigyel, hogyan óvhatja meg kedvenceit a forróságtól.
”Állandóan legyen előttük víz, legyen nekik árnyékos hely, óvjuk őket a naptól, de ne terítsük le vizes törölközővel, mert az inkább árt, mint használ a forróságban” – hívta fel a figyelmet a kutyatréner. A szakember szerint egyre többen viszik nyaralni is magukkal kedvenceiket, ami komoly vállalás, de fel lehet rá készülni, hogy az a gazdinak és a kutyusnak is igazán jó élmény legyen. „Sorra kell venni a legfontosabbakat: a kutyát boxban utaztatni, kutyabarát szállást választani és figyelni arra, hogy a közelben legyen kutyabarát strand, ez nyáron kiemelt fontos tényező” – tette hozz a szakember.
Ha valaki kutya vagy kutyák nélkül nyaralna, a kutyapanzió a megoldás. Ebből a tréner szerint kevés van Győrben és környékén, de ami van, az optimális megoldás lehet, bárki számára. „Több kutyapanzió is működik Győrben és környékén, de még mindig kevés, sőt az úgynevezett kutyaszitterkedés is egyre elterjedtebb, ez a tevékenység megmozgatja, lefárasztja a kutyát napközben, de felügyeletet nem biztosít” – fogalmazott Kunert Andrea.
A szakember évek óta hiányolja, hogy a városban és a környéken sincs hivatalos kutyabarát strand, ami komoly hiányosság. „Sajnos Győrben és a környéken egyetlen kijelölt kutyabarát strand sincs, a legközelebb a tatai Öreg-tóban lehet kutyával együtt strandolni. Már a Balaton környékén is egyre több a kutyás strand, kár, hogy erre itt a városban kevésbé jut figyelem, pedig a nyarak egyre forróbbak, a városokban ez a hőhatás pedig még inkább felfokozott. Mi, kutyások szívesen segítenénk a folyamat előremozdításában, bátran állíthatom, nagyon komoly igény van rá” – mondta a neves kutyatréner. A kutyakiképző arra kér minden kutyatulajdonost, hogy ilyenkor nyáron, legalább annyira figyeljen oda kedvencére, mint amennyire magát óvja a forróságtól.