Kultúra

Huszonnyolcadik furulyafesztivál a zsinagógában

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2022.02.23. 17:33

A hagyományokhoz híven 2022-ben is megrendezték a furulyafesztivált. Immár 28. alkalommal gyűlt össze hét általános iskola és egy óvoda a zsinagógában, hogy a zeneszóval elkápráztassák a nézőközönséget.

Sipos Tamásné ének-zene tanár, aki fesztiválok és zenei rendezvények szervezője, nemrég Kóta-díjat kapott. Ezzel az országos kitüntetéssel ismerték el munkáját és rendezvényszervezői tevékenységét. Sipos Tamásné a Győr+ Médiának elmondta, hogy a 2022-es furulyafesztiválon nyolc együttes, azaz összesen 130 gyerek vett részt. “Lehetőséget akartunk teremteni a gyermekeknek arra, hogy ne csak az iskola keretein belül lépjenek fel, hanem egy városi rendezvényen is, ezért jött létre 28 évvel ezelőtt a furulyafesztivál.” A főszervező kiemelte, hogy nagyon fontos a gyermekek zenei nevelése, hangszerrel is. 

“A furulyás közösség hasonló eseményei azért fontosak, mert először is hangszertechnikát tanulhatnak egymástól a résztvevők, másrészt elsajátíthatják, hogy furulyázható dalokat, műveket a zeneirodalomból hogyan tudnak választani, akár a reneszánsz, a barokk vagy a későbbi korokból, valamint, hogy ezek miként szólalnak meg ezen a hangszeren”- tette hozzá Sipos Tamásné. 

Az eseményt Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő, az Oktatás, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyitotta meg. Az elnök úgy fogalmazott, hogy Richter János és Istvánffy Benedek városában mindig is meghatározó volt a kultúra és annak komolyzenei szelete. “Azt gondolom, hogy ez a furulyafesztivál, ahol a gyerekek közösen zenélnek és az óvodások is, egy remek alkalom arra, hogy minél fiatalabb korban megtapasztalják a közös zenélés örömét, arról nem is beszélve, hogy a zene az egyetlen olyan vírus, amely gyógyít” – zárta gondolatait Rózsavölgyi László. 

Az ünnepség nyitányaként Kovács Bálint, furulyaművész, a Virtuózok felfedezettje lépett a színpadra, aki a különböző furulyákat (szoprán, alt, tenor és basszus) mutatta be, majd mindegyik hangszeren játszott is. Ezt követően a gyermekeket felkészítő tanári kórus állt össze. Majd az összes résztvevő közös produkciója következett, ezt pedig az óvodások műsora követte, majd egymás után sorra álltak színpadra és ragadtak szoprán furulyát az iskolások.

Galéria: Ács Tamás