Téli lakoma madaraknak

J. Kovács Andrea | Fotó: Herman Etelka
2022.12.25. 18:06

Megérkeztek a győri óvodákba a madáretetők és az eleség a Környezetvédelmi Bizottság, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közreműködésével. Az egyesület a madarak téli etetésével kapcsolatban igény szerint tájékoztatást ad az intézményeknek – nyilatkozta lapunknak Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője.

A téli etetés épp időszerű, hiszen a fagyok beköszöntével már nem találnak megfelelő táplálékot szárnyas barátaink. Ez a legtöbb fajt érintő, akár hat hónapon át tartó, s az egyik legösszetettebb madárvédelmi tevékenység, mely nagyjából az első fagyok megjelenésétől azok tartós megszűnéséig tart. A legfontosabb eleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete napraforgó.

Az etetés mellett ne feledkezzünk el a madarak itatásáról sem! Az itatóhoz nincs szükség másra, mint egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátétre, amit feltöltünk langyos vízzel. A jég eltávolításán és a tál újratöltésén kívül más teendőnk nincs vele. Az itatót olyan helyre tegyük, ahol a madarak belátják a környezetüket és a közelben található cserjéken meg tudnak szárítkozni.

Bízunk benne, hogy az etetőkkel sikerül a gyermekeket a felelős magatartásra és természet védelmére nevelni, valamint a téli hideg hónapokat színesebbé tenni – mondta Herman Etelka.

Kapcsolódó témák: #állatvédelem | #Zöld Győr |