Tokió2020

Halász Bence nem jutott be a döntőbe

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Győr+
2021.08.02. 02:50

A férfi kalapácsvetés selejtezőjében 77,5 méter volt a szint a továbbjutáshoz.

Frissítés:

“Az első az szerintem egy jó dobás volt. Végig azt éreztem, hogy jól mozgok, hajtottam, jó állapotban éreztem magam, nem tudom, miért nem tudtam meglépni azt a lépcsőfokot, ami a nagyobb dobáshoz kellett volna. Máskor az ilyen dobások messzebb szállnak” – nyilatkozott az MTI-nek Halász Bence. Hozzátette, nem gondolja, hogy bátortalan lett volna, nem izgult.

A januári műtét utáni időszakról elmondta, áprilisban tudta elkezdeni a “nettó felkészülést”, addig tartott a rehabilitáció.

Azt beszéltük, hogy jó lett volna, ha van még egy hét az olimpiáig. De az erőnlétemet visszanyertem, jó formába kerültem, a Gyulai Memorialon 78 métert dobtam” – fogalmazott a Dobó SE atlétája.

Korábban írtuk:

Bence első dobása jól sikerült, 75,39-el a negyedik helyen kezdett, ugyanis az első sorozatban senki sem kvalifikált automatikusan. A második dobásnál a kalapács kicsúszott a kezéből és a hálóban landolt, így nehéz helyzetbe került, ugyanis közben megelőzték ketten is, így a hatodik helyen várta a harmadik kört.

75,03-as dobásával nem sikerült javítania harmadjára sem, így csoportjában kilencedikként zárt a magyar kalapácsvető.

Kapcsolódó témák: #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 |