Tokióból jelentjük

Automatából, méregdrágán mérik a kabalát

Fotó: Győr+
Győr+
2021.07.28. 14:04

Szerdán reggel is bejelentkezett a Győr+ Rádióban Nagy Roland munkatársunk Tokióból. Amellett, hogy beszámolt Orosz Sanyinak, Bajzát Zsuzsinak és a hallgatóknak Milák Kristóf rendkívüli úszásáról, azt is elmesélte, milyennek ismerte meg a japán rendőröket.

Azt, hogy Milák Kristóf szerezte a magyaroknak a második aranyérmet az olimpián, már korábban megírtuk, Nagy Roland beszámolt arról is micsoda izgalmak előzték meg az úszást. A rádióban idézte Selmeci Attila úszóedzőt, aki megjegyezte, ha lett volna haja, ezen a reggelen biztosan kihullik. A cikk ITT olvasható.

Roland az olimpia hangulatát is igyekszik tolmácsolni, bepillantást ad kicsit a színfalak mögé. Elmesélte, hogy mivel sokat buszoznak a helyszínek között, egyszer például elszundított. Egy másik alkalommal, mikor éppen fotózni ment egy korábbi helyszínre, elveszítette a szelfi-botját és a napszemüvegét.

„Jöttek a rendőrök, hogy majd ők segítenek, egy órát mászkáltam velük”– említette Roland. Kifejtette, hat kilométert legyalogoltunk, ugyan kevés sikerrel, de próbált beszélgetni velük, még a Google fordítót is bevetették. A dologból az sült ki, hogy menjen vissza Roland a központba, ott segítenek.

Ugyan a nyomozás eredménytelenül zárult, kollégánk azt mondta, nagyon rendesek a japán rendőrök.

Roland egy későbbi bejelentkezés közben arról is beszámolt, hogy az olimpiai kabalákat egy automatából is meg lehet vásárolni, azonban az árak borsosak: 3000 japán Jentől több, mint 16 ezer japán Jenig lehet válogatni. Ez magyar forintban azt jelenti, hogy, akár 45 ezer forintra is rúghat egy-egy plüss.

Roland kiemelte, hogy óriási bravúrnak tartja, hogy a vízipólós csajok nyerni tudtak az amerikaiak ellen.

Sportos riporterünk továbbra is a távolsággal küzd, azt mondja: sok mindenről lemarad, mert van, ami túl messze van, vagy épp két esemény zajlik ugyanabban az időben. Emiatt két kollégánk: Havassy Anna Katalin és Mireider Máté éjjel-nappal frissíti itt Győrben a gyorplusz.hu-t, így az olvasók azonnal értesülhetnek az olimpiai hírekről.

Roland néhány érdekességet is elárult például, hogy a nagy meleg miatt mindenhol megy a klíma. A leghidegebb a vívócsarnokban van, itt pulóverben és kabátban ül mindenki, de a kézilabdacsarnokban is csak 13 fokos levegőt fújnak a klímák. A legmelegebb és a legjobb atmoszféra Roland szerint az uszodában van.

Kapcsolódó témák: #Tokió2020 | #Tokióból jelentjük |