Milák Kristóf olyan magabiztosan nyerte a 200 pillangó döntőjét Tokióban, hogy a többieknek talán akkor lett volna esélyük a győzelemre, ha gyorsúszásban versenyezhetnek a pilléző magyar világklasszis ellen. Ilyen kivételes sportolók vannak jó páran, de, hogy mindegyikük közül ő az egyik legszerethetőbb, az biztos. Milák, a szétszórt zseni.

Jellemző rá, amit a döntő utáni sajtótájékoztatón elmesélt, és amitől az ember haja is égnek állt. És, igen, ő így nyert Magyarországnak aranyat.

“A call roomban (innen hívják be a versenyzőket a rajthoz – a szerk.) szakadt el a nadrágom, gyorsan kellett keríteni egy másikat az utolsó pillanatban” – adja elő a saját verzióját Kristóf.

Aztán pár perccel később megkérdeztem az edzőjét, Selmeci Attilát, hogy mondja el ő is a saját, ennél hosszabb és -így utólag – még viccesebb verzióját:

“Nála még jobban oda kell figyelni a dolgokra, mint másoknál. Mindent megnyert már, világcsúcstartó, de mégis csak ez volt az első olimpiai döntője. És az olimpia más, mint a többi verseny, nagyon más. Izgult. Most bebizonyosodott, hogy az a látszólag magabiztos Milák Kristóf azt se tudta, hogy hol van, ez már a bemelegítésnél kiderült. Az úszásra ettől függetlenül rendben volt. Esküszöm, testőrt fogok mellé állítani, aki odafigyel a dolgaira, mert elkésett a döntőről is. Ő egy sok tekintetben rendkívüli személyiség, de látszik, hogy nem találja itt a helyét.

Mindent előre megbeszélünk, leírunk, a bemelegítést is, minden pillanatát. Ilyenkor távolabb tartom magam tőle, messziről figyelem. Most nem volt ott időre a bemelegítésnél a döntő előtt, a megbeszélt időre. Vártam öt percet, tíz percet, még mindig nem jött, biztos voltam benne, hogy tudja, mi a dolga, leírtam mindent pontosan. Majdnem húsz perc eltelt, már vízben kellett volna lenni, mire előkerült. Mondom, Kristóf, már vízben kellene lenni. “Miért, mikor kezdődik a verseny?” “Tíz óra ötvenkor, fiam! És tíz múlt pár perccel!”

Ekkor mint az őrült, rohantunk melegíteni. Tíz óra tizenötkor zárták le a versenymedencét, tíz óra öt perckor ugrott be, tehát úszott maximum ötszáz métert. Akkor még futottunk átöltözni, de elszakadt a gatyája, majd rohanás vissza a callroom-ba, de akkor meg mondja, hogy elhagyta a kártyáját. Ami negatív dolog összejöhetett, az össze is jött, és így is olimpiai bajnok lett, úgyhogy én letérdelek, és megcsókolom az anyaföldet” – mesélte, most már nevetve Selmeci Attila.

“Nem az éremért mentem, hanem az időért” – mondta lehajtott fejjel Milák, amikor kérdezhettünk tőle, és hiába ültem Kristóftól két méterre a maszktól nem lehetett látni, hogy mit tükröz az arca ennél a mondatnál. Úgy éreztem, csalódottságot.

Aztán egy brit újságíró kérdése felpaprikázta egy kicsit.

“Úgy gondolom, hogy ha én tisztelettel tudok lenni a versenyző társaimmal szemben, akkor méltóságteljesebb kérdéseket érdemelnének öntől is annál, mint, hogy milyen érzés csak a második helyért úszni teljesen esélytelenül.”

Milák korábban beszélt arról, hogy más számokban is kipróbálná magát, kíváncsiak voltunk eljött-e ennek az ideje?

“Egyelőre szeretnék eljutni 100 méter pillangón is a döntőig, ott egy jót úszni. Aztán ha majd az olimpia után eltelt két hónap úgy, hogy vizet nem láttam, na akkor majd tovább gondolom ezt a dolgot”

Sós Csaba szövetségi kapitánnyal is összefutottam nem sokkal a döntő után, természetesen ő is nagyon boldog volt.

“Nem olyan bőven mérik Tokióban nekünk a dobogót, ezért baromira örülök most. Sajnálom, hogy Kenderesi Tamás nem lett érmes. Hiába volt hét-nyolc éremesély, ebből mostanra maradt három. Ez az olimpia most nem úgy néz ki, hogy lesz meglepetés érmünk.”

Milák Kristóf olimpiai bajnok!