Művészek receptjei

Horváth Márk: halászlé, amilyet én szeretek

Fotó: Győr+
Győr+
2020.12.02. 15:29

„Nálam már nem telhetnek el karácsonyok anélkül, hogy ne főznék egy adag halászlét.” – emlékezett Horváth Márk bábművész, a Vaskakas Bábszínház társulatának tagja.

Gyerekkoromban nem szerettem, Zalában az öregek étele volt. Anyám a szálkáktól féltett, aztán mikor megkóstoltam, a mocsár ízt nem bírtam. (Hát ugye csak fontos, hogy milyen minőségű a hal húsa.)

No, de pár éve én azt mondtam magamnak, hogy karácsonykor márpedig halászlé lesz! Igen ám, de milyen? Passzírozós, vagy az egylében fővős? Egyik recept sem tetszett. Úgyhogy kreáltam magamnak egy olyat, amiben minden, ami finom benne van, és minden, ami zavaró, vagy kellemetlen, szépen kikerült. Így egyes halászlé-bigott barátaim egyszerűen le hallevesezik az én halászlémet, de mikor tálalom, azért csak-csak mernek még pár kanállal belőle repetának.

Kezdjük is azzal, hogy mik kerültek ki a halászléből: a szálkák! Nincs szálka. Az én halászlevemet kanállal és kenyérrel eszik, nem pedig kézzel, szálka után kutatva. Ezt nagyon egyszerű módon úgy oldom meg, hogy az alaplé főzése után leszűröm a hagymás-pontyos vizet, és félre teszem. Egy bő óra alatt szépen ki tud főni a pontypatkókból és a halcsontokból a kellemes íz. Alaplének ennyi elég is. Ezután, mikor kicsit meghűlt a levesből kiszedett főtt halhús, szétválogatom a hagymát és a patkókat. A hagymát én nem teszem vissza a levesbe, de aki sűrűbben szereti, az bátran beleturmixolhatja később.

A patkókról szépen leszedegetem a húst, majd két ujjal szétnyomkodom, és az apró szálkákat is kiszedegetem. A harmadik patkónál már mindenki remekül begyakorolja magát, nem kell aggódni. Azért választottam a kézi szálkamentesítést, mert sokkal hatékonyabban lehet így dolgozni, illetve nem pürésedik a hal húsa, hanem megmaradnak egyben nagyobb darabok . Illetve nem kell beszerezni egy csak halászlékészítéshez használható szűrőt, ez roppantul költséghatékony!

Miután elválasztottam a szálkákat és a húst, szépen visszateszem a leszűrt levet a tűzhelyre és felforralom ismét. Mikor felforr, beleteszem az első adag pirospaprikát. Én többször paprikázom a levest, mert fokozatosan adja ki az ízét. Ha egyben be van paprikázva, kevésbé lesz friss a főzés végén az íze. Miután szépen elkeveredett a paprika, hozzápakolom a pontyhúsokat, még egyszer felforralom. Kap egy kis paprikát ismét. Ezután szépen belepakolom a forró lébe a nyúzott harcsafilé szeleteket. Alacsony lángon öt percet kell még főzni, és a harcsa már meg is fő a levesben. Egy nagyon kevés paprikát elbír még. Én külön szoktam szervírozni a gyufatésztát hozzá, de kenyérrel is remek fogás.

Hozzávalók 6 személyre:
  • 6 db pontypatkó (esetleg pontyfej vagy gerinc és farok ha a halászlé alaplevet még acélosabbá akarjuk tenni)
  • 50-60 dkg nyúzott harcsafilé
  • 4 nagy fej hagyma
  • ízlés szerint pirospaprika
  • ízlés szerint só
  • 4-5 liter víz

Készen áll a halászlé. Vagy halleves. Kinek hogy tetszik. Horváth Márk így készíti.

Boldog karácsonyt és jó étvágyat!

Horváth Márk bábművész, a Vaskakas Bábszínház társulatának tagja, de dolgozott a kecskeméti Ciróka Bábszínházban, illetve a Budapest Bábszínházban is. Bábtervezőként és -készítőként is dolgozik több független színházban.

Kapcsolódó témák: #karácsony | #recept | #Vaskakas Bábszínház |