A Somló, hazánk legkisebb borvidéke adta 2025-ben a világ legjobb fehérborát. A Kancellár birtok győri illetőségű tulajdonosai kissé futurisztikus útra tévedtek: díjnyertes borukat ugyanis a mesterséges intelligencia házasította. Így született meg a „SomlAI cuvée - 2021” – furmint alapon, némi hárslevelűvel, juhfarkkal és egy kevés cserszegi fűszeressel.
„A történet egy tréfás gondolatkísérletnek, viccnek indult: adjuk meg a szőlőtőkékre, a tájegységre jellemző alap paramétereket azzal, hogy a ChatGPT tartsa meg a somlói borokra jellemző karakterjegyeket, és az AI (mesterséges intelligencia) mindezt szem előtt tartva hozzon létre egy olyan házasítást, ami a megszokottnál szélesebb fogyasztói kör ízlésvilágát célozza meg” – avatott be a kulisszatitkokba Horváth Áron, a családi kézben lévő Kancellár borbirtok fiatal tulajdonosa.
A kísérletezés egyébként sem áll távol a hegyen nem tősgyökeres famíliától, akiket viszont egy helyi, a Somlót az utolsó bazaltkőig jól ismerő főborász, László Zsolt segít, családjával együtt. De erről majd később…

A szalmasárga színű SomlAI cuvée kétezernégyszáz bor közül bizonyult a legjobbnak és részesült a „Revelation White Wine” elismerésben a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb, Concours Mondial de Bruxelle elnevezésű borversenyén, aminek idén a kínai Yinchuan adott otthont. A versengésen hátráltató tényezőnek nem bizonyult az AI, de Horváth Áron rögtön leszögezte: borértő segítőik lelkiismeretes szőlészeti munkája nélkül a birtok sem működne, a mesterséges intelligencia tehát senki munkáját nem veszi el a közel-, és véleménye szerint a távolabbi jövőben sem.
Miért utánozhatatlanul egyediek és különlegesek a Somlói borok? „Mert a somlai tűzbor vulkánon termett. A Somló mellett nincs víz. Nagy síkság közepén emelkedik és korona alakja van. Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább” – írta annak idején találóan Hamvas Béla. S valóban…
A Somló egyedi geológiai adottságai, a tájegységre jellemző időjárási és környezeti viszonyok jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető ízvilágú borokat eredményeznek. Karakteres, komoly savakkal bíró, minerális borok ezek – élükön természetesen a hegy leghíresebb fajtájával, a juhfarkkal.

Sokan azonban nem kedvelik annyira ezeket a markáns jegyeket, talán túlzónak tartják erős savasságát, mandulásan kesernyés utóízét – fogalmazott Horváth Áron. Ezen gömbölyítettek egy jókorát a Kancellár borbirtokon a mesterséges intelligencia útmutatásai alapján: a nevében is születése körülményeire utaló SomlAI egy cuvée, az alapja ötven százalékban furmint, ezt házasították hárslevelűvel, juhfarkkal és egy nagyon kevés cserszegi fűszeressel – részletezte a tudnivalókat a főborász. A világverseny zsűrije pedig kiemelkedőnek értékelte, hogy a somlai borra jellemző vibráló savakat mézes ízek és illat simítja selymesen frissé és üdévé. Ízében van némi citrusos, gyümölcsös jelleg, de megjelenik a hársfavirág is. Összességében egy könnyed, lendületes, fiatalos nedű született, limitált mennyiségben ráadásul, mindössze 3900 üveggel palackoztak le belőle.
Felvetődik a kérdés: miért pont Kancellária a birtok neve? Ennek is története van. A Somlónak annak idején a családfő köteleződött el, Horváth Ferenc a Somló és Környéke Borút Egyesület és Borlovagrend kancellárja lett. Adta tehát magát a jól csengő név, amihez bizony jó borok dukálnak. Sikerek pedig vannak, a mára 23 hektárossá nőtt gazdaság 2018-as juhfarkja a Winelovers Wine Awards-on a legjobb lett, a 2019-es pedig ezüstérmet hozott el a Decanter World Wine Awards-ról, ami a világ legbefolyásosabb borversenye.

Márpedig a juhfark az egyik legnehezebb szőlőfajta, a zöldmunka és a borászati munkák is nagy odafigyelést igényelnek. A nagyon tömött fürtök rothadásra hajlamosak. Ezért csak a kiemelt évjáratokban készítenek belőle bort. Azt is kíméletes eljárással, acéltartályokban területenként erjesztik. Régen 5-6 évig is érlelték ezt a fajtát, ma már kevesebb ideig hagyják érni. De az idő kulcsfontosságú, két év ezért minimum kell neki, a somlai bor onnan tudja hozni a lehető legjobb formáját – részletezte László Zsolt. Szőlészetükben egyébként a borvidék mind a négy fő fajtájával foglalkoznak, vagyis az autochton juhfarkon kívül vannak még furmint, hárslevelű és olaszrizling telepítések is. A fiatalabb borfogyasztóknak – belépő bornak – szánják a területen nem őshonos Irsai Olivért, a sauvignon blanc-t, no és a kékfrankost. Igen, jól értik: kékfrankos vöröset!
Korábban már említettük a kísérletező kedvet. Nos, a Somlón ebben a formában saját borászattal 2014 óta dolgozó tulajdonos és borász család igazi úttörőnek számít Cabernet Franc és kékfrankos telepítéseivel. S arra, hogy a vidékre nem jellemző vörösek meghonosítása nem ördögtől való, egy szekszárdi borász dicséreténél mi lehet nagyobb megerősítés – fogalmazott a kérdezőt is jócskán meglepő repertoár bővítéssel kapcsolatban László Zsolt. Villányban nem ritka a Cabernet Franc és a Kékfrankos, Somlón kissé szokatlannak tűnő elképzelés, bár a főborász szerint vannak írásos emlékek azzal kapcsolatban, hogy e történelmi borvidéken is termeltek egykor vörösborokat.
S végül tisztázzuk: mit iszik egy főborász Somlón? Olaszrizlinget, ha teheti. Fröccsnek vagy csak úgy magában, pincehidegen, tisztán. A fiatal tulajdonos pedig a hegy csúcsbora, a juhfark mellett tette le voksát. Érdekes választások, igaz?