Az év utolsó hónapja az ünnepekről szól és a lezárásról, amit máris követ egy újrakezdés. Hiszen szilveszter napján elbúcsúztatjuk az óévet, éjfél után pedig indul az új esztendő. Sokan esnek abba a csapdába, hogy túl nagy újévi célkitűzéseket fogalmaznak meg. Segítünk, hogy a fogadalmak motivációt jelentsenek, és ne súlyként nehezedjenek ránk!

A szilveszter megünneplése egyre eltérőbb: vannak, akik még mindig a hangos mulatozással kívánják messze kergetni mindazt, ami nem volt jó, s távol tartani, ami a jövőben rossz lehet. Ám egyre többen gondolják úgy, hogy az év utolsó óráiban jobb elcsendesedni, összegezni és mérleget készíteni. Vérmérséklet, hangulat és élethelyzet kérdése is, ki melyiket választja.

Viszont a nagy fogadalmakba még mindig bele lehet szaladni. Mert valahogy ilyenkor úgy érezzük: na majd most, majd az új esztendő új lendületével mindent megoldunk. Ám csak óvatosan, könnyű átbillenni a túloldalra, és túlvállalni magunkat. Ez pedig nem motivációt, hanem nyomást helyez ránk, s már az új év első heteiben is nyűgösek lehetünk a lelki súlyok alatt.

Fogadalmak helyett célkitűzések kellenek!

A fogadalmak egyébként is eléggé kommerszek, mindenkire ráhúzhatók, és nem igazán alkalmasak az önfejlesztésre. Éppen ezért inkább a megfelelő célkitűzéseket ajánljuk, amelyeket a saját életünkre formálunk, a saját tempónk szerint valósítunk majd meg. Ha például belevágnánk a nyelvtanulásba, ne kapásból a felsőfokú nyelvvizsgát célozzuk meg, hanem mondjuk érjük be annyival, hogy nyáron már olaszul beszélgethessünk a római pizzéria jóképű pincérével. Ha sportolni kezdünk, ne a félmaraton legyen az első célunk, hanem mondjuk a rendszeres séta a friss levegőn. Apróbb, de határozottabb lépések kellenek, amelyekkel rendszerint tovább eljutunk, mint a nagy hévvel megkezdett rohanással.

Önfejlesztés: ne másokat utánozzunk!

Az újévi önfejlesztés egyik legfontosabb alapja, hogy ne másokat másoljunk, hanem a saját személyiségünkhöz, érdeklődésünkhöz alakítsuk ki a céljainkat. Mert hiába nagyon menő manapság a jóga, ha egyenesen frászt kapunk tőle. Nem is biztos, hogy kőbe vésett célok kellenek! Lehet, hogy csak irányok, amelyeken elindulunk, és figyeljük a haladásunkat. Türelmesen, saját magunk felé irányuló szeretettel és megértéssel. Mert annak sincs sok értelme, ha folyton csak korholjuk magunkat. A jó cél az, amely nem kelt szorongást, hanem jóleső biztonsággal tölt el bennünket!

Nem kell mindent egyszerre megoldani!

Senki nem született úgy, hogy egy szempillantás alatt mindent megvalósítson vagy megoldjon! Napjainkban túlságosan meg akarunk felelni a világnak, hogy bizonyos életkorig mit kellene elérnünk. Ez sokakat teljes tévútra visz, a rangkórság pedig torzult személyiségeket eredményez. Emberi kapcsolatok, barátságok mennek rá ezekre. Túlságosan kifelé élünk, és túlságosan tökéletesek szeretnénk lenni, ez pedig hatalmas hiba az önfejlesztés rögös útján. Nem kell mindent egyszerre megoldani! Már az is lehet siker, ha egy régóta halogatott telefonbeszélgetést elintézünk, vagy végre kimegyünk sétálni a szabadba. Míg szívjuk be a friss levegőt, tegyük a mobiltelefont repülőgép üzemmódba! Nem is gondolnánk, mennyit jelent néha egy kis digitális csend…

Szóval próbáljunk úgy nekiindulni 2026-nak, hogy ne fogadalmakkal, hanem célkitűzésekkel legyen tele a fejünk, s persze a szívünk is. Mert a kettő folyamatosan egymást kíséri, néha erősítve, néha gyengítve egymást. Ám pont ettől is olyan csodálatos az ember, na meg attól, hogy néha ki meri mondani: szeretnék jobban lenni… mondjuk 2026-ban.