Új vezető került egy Brazíliában működő, magyar alapítású egyházi intézmény élére. A döntés és a beiktatás is kiemelt esemény volt a közösség számára.
Új apát vezeti a Magyar Bencés Kongregáció brazíliai monostorát január 15-től, a São Paulóban működő Szent Gellért Apátságot. Az apátválasztást Hortobágyi T. Cirill OSB, a kongregáció prézes apátja hívta össze és vezette, az új elöljárót pedig szintén ő iktatta be hivatalába.
A konvent döntése értelmében a közösség élére Geraldo González y Lima OSB került. Az új apát 66 éves, korábban Rómában szolgált: a Bencés Konföderáció munkatársaként a Szent Anzelm Apátság és Egyetem gazdaságvezetője volt.
A Szent Gellért Apátságot pannonhalmi szerzetesek alapították, ezért ma is a Magyar Bencés Kongregáció tagja. A monostor egy mintegy 40 ezer hívőt számláló plébániát lát el, emellett jelentős oktatási és szociális tevékenységet folytat.
Az apátsággal egybeépült iskolaközpontban az óvodától az érettségiig biztosítanak oktatást, továbbá két szociális intézményt is működtetnek a közeli Paraisópolis városrészben, ahol rászoruló gyermekek ellátásával és támogatásával foglalkoznak.