Péren nem ritka a jószág a háztájiban, több portán kapirgálnak tyúkok és a libák gágogása is megtöri a ritka csendet. Egy udvar azonban kitűnik mind közül a bohókás fizimiskájú patásokkal.
A kis ház kapujához lépő idegent kíváncsi tekintetek pásztázzák, radarernyőként működő fülek magasodnak az ég felé az alpaka-frizurákból. Kókusz, Gesztenye és a többi hím eleinte bizalmatlan, de hamar rájönnek, hogy a kíváncsiság kölcsönös és a látogató markából – egy új barátság tökéletes indításaképp – előkerül egy kis csemege, amit aztán mohón be is falnak. A jég megtörik, most már bátran bele lehet túrni a juhénál sokkal finomabb gyapjúba. Az alpakát épp ezért, a szőréért háziasították az inkák: a legfinomabb királyi kelméket is ennek a csodálatos állatnak a prémjéből szőtték. Bár a ma élő állomány 99%-a Peru, Bolívia és Chile területén él, az európai országokban is szép számmal tartják őket, így Magyarországon is, de nálunk a kedvtelésből tartott, házi kedvenc szerepét töltik be.
Így kerültek ezek a jószágok Pérre is, ahol eleinte, mint bio-fűnyíróvá avanzsált háziállatok éltek. Egy viszonylag nagyobb, füves terület karbantartása ember hajtotta géppel komoly feladat, ezért Nyikos Fanniék alternatívaként állati erőben gondolkodtak. A kecske és a birka össze-vissza halad, az alpaka egy helyre összpontosít és cukibb is – így érkezett Gesztenye és Szeder 6 évvel ezelőtt Pérre. Majd gazdáik engedtek az ismerősök, majd az ismeretlenek nyomásának és osztrák példára, meghirdették az alpaka-sétákat.
Csábító lehet az alpakatartás gondolata, ám az életkörülményekkel kapcsolatosan vannak íratlan szabályok: „a legfontosabb, hogy kettőt-hármat kell tartani, mert magányában elpusztulhat. Mindenképpen kell neki egy alpaka-társ, tehát a kecskével, birkával sem megfelelő az együtt-tartása. Friss víz, fű, széna kell, hogy legyen előttük, illetve alpaka tápot kell kapniuk, ami gondoskodik az Európában nem megtalálható ásványianyagok pótlásáról” – avatott be Nyikos Fanni Kitti, a Péri Alpakahof tulajdonosa. Az állatok egyébként teljesen jól alkalmazkodtak a Kárpát-medence klímájához: a téli hideget jól tűrik, nyáron rövidebbre vágják a bundájukat és locsolás, sőt: medence is gondoskodik a kényelmükről.
A hímeket és a nőstényeket külön tartják, ugyanis az alpakáknál nincs kifejezett párzási időszak, a nőstény bármikor ivarképes. Megtudtuk azt is, hogy egyéves vemhesség után egy, nagyjából ötkilós utódot ellenek. Ritka az ikervemhesség, de a páros magzatoknál az egyik (de előfordul, hogy mindkét) állat nagy valószínűséggel elpusztul. A kecskékkel és a birkákkal a paraziták miatt nem ajánlott együtt tartani őket, a lovak pedig a jelentős súlykülönbség veszélyes lehet számukra egy-egy összetűzésnél.
Megkérdeztük Fannit arról is, nevükön és kinézetükön túl, a személyiségük is megkülönbözteti-e egymástól a péri alpakákat. „Mindenki teljesen különböző egyéniség” – véli az állatok gazdája. „Szokták kérdezni, hogy van-e kedvencünk. Mi mindenkit másért szeretünk”. A „minden színből kell egy” gondolkodásmód híveinek eláruljuk, 37 színváltozat létezik és csak a barnának nagyjából 70 árnyalata van. A péri csapatban fekete, fehér és barna példányok élnek, nemrég érkezett Pabló, a különleges, fekete-fehér bundájú hím.
Az alpakák halk, dünnyögő hangot adnak ki, de ha veszélyt éreznek, egy különlegesebb, magasabb tónusú sípolással jeleznek a csoda többi tagjának – az előbbivel interjúnkhoz is hozzászóltak.
Mint minden hobbiállat-tartónak, Fanniéknak is nagy terveik vannak: „Nagyon szeretnénk többféle állatot is tartani. Nagy favorit a kapibara (szerk. a manapság nagyon népszerű vízidisznó), de nagyon szeretnék gyűrűsfarkú makit, a párom álma a teve” – tehát egyáltalán nem átlagos kisállatokkal bővítenék a farmot.
Keretbe: Az alpakákat nagyon sokan összekeverik a lámával. Bár mindegyikük a tevéktől származik, az alpakát a legközelebbi rokon, vikunyából tenyésztették ki, kisebbek, mint egy láma és a fejük, fülük formája is más.
Galéria: Ács Tamás