Te mit adsz anyádnak? – kérdezi a nagyra nőtt kamasz társától a tömött buszon. A válaszból kiderül, az ajándék egy óriási bögre lesz, de nem tudja, mi kerüljön bele, virág vagy mikrós süti. A magas egy darabig hallgat, aztán azt mondja: neki nincs pénze, csak egy ölelésre futja majd…

Millió árnyalata van a szeretetnek. Gondoskodás, féltés, törődés, aggódás, odaadás, lemondás, megbocsátás éppen úgy kifejezi, mint a simogatás, az ölelés, a becéző szavak vagy a szívből jövő mosoly. S ha ezeket mind egybegyűjtjük, akkor ráérezhetünk arra a határtalan erőre, arra a különös, széjjel nem téphető kötelékre, amit anyai szeretetnek hívunk.

„Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő” – írja Ratkó József. Gyönyörű gondolatok, de amikor elveszítjük őket, lelkünk mélyéig megrendülünk. Eltűnnek gyermeklétünk tartóoszlopai, az a megingathatatlannak vélt biztonságérzet, hogy történjen bármi, ő van nekünk és mindig vár ránk.

Szeressük őket, amíg élnek. Beszélgessünk velük, meséljük el, mivel telnek a napjaink, mi okoz örömet, mi aggaszt, miben kellene döntenünk. S hallgassuk meg őket, érdeklődjünk, kérdezzünk, segítsünk nekik. Ajándékozzuk meg édesanyánkat az időnkkel, a figyelmünkkel, virággal vagy azzal, amire vágynak. De akkor sem fognak ránk neheztelni, ha csak egy ölelésre vagy egy kedves szóra futja.