
Csütörtökön a Dunántúlon és délen a megélénkülő, megerősödő déli-délnyugati szél hatására egyre többfelé felszakad a hidegpárna, napsütésre főként nyugaton, délnyugaton számíthatunk. Csapadék délelőtt főként a Dunától keletre várható, az eső mellett északon-északkeleten ónos esőre, kezdetben néhol havazásra lehet számítani.
A csúcshőmérséklet az ország északi-északkeleti harmadán 0 és 5, máshol 6 és 14 fok között alakul, a Dunántúlon mérhetünk 10 fok fölötti maximumokat.
Pénteken már több helyen süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. A reggeli pára, köd északkeleten csak lassan oszlik fel. Kisebb eső, zápor a nap első felében még délen, délkeleten, keleten lehet, majd délután mindenhol eláll az eső. A nyugatias szél északon megélénkülhet, néhol erős lökések előfordulhatnak. Napközben 3-11 fok valószínű.
Szombaton kezdetben több helyen képződhet pára, köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet, amely főként az északi, középső tájakon tartósan megmaradhat. Máshol többnyire napos idő ígérkezik, csapadék nem valószínű. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délies szél. A csúcshőmérséklet a tartósan borongós, ködös tájakon 3 és 6, máshol 7 és 13 fok között alakul.
Vasárnap a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délnyugati szél. 7-14 fokig emelkedik délutánra a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékeket északon, északkeleten mérhetünk.
Forrás: Időkép