Elkezdődött az őzek párzása, óvatosan az utakon! 

Győr+ Illusztráció: Freepik
2025.07.15. 16:07

Beköszöntött az őznász. Ebben az időszakban nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, akár nappal is megjelennek az utakon, ezért a balesetek elkerülése érdekében most körültekintőbben kell vezetni - figyelmeztet a rendőrség.

Ahogy a police.hu-n írják: az őzek párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat a mezőgazdasági területek, erdők, mezők mellett, azonban lakott területen belül is találkozhatnak őzekkel vagy más vadállatokkal. Az üzekedési időszakban a bakok jóval figyelmetlenebbek, mivel nem igazán tudnak másra koncentrálni a suták felhajtásán kívül.

Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezik. Időnként azonban olyan vadelütésekről is hallhatunk, melyek személyi sérüléssel, vagy éppen emberi tragédiával végződnek. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik, míg más esetekben a balesetet elkerülni szándékozó autós félrerántja a kormányt és letér az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel.

Amennyiben őzet látnak az úton átszaladni, számítani kell arra, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsanak. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzenek, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: az autó letérhet az útról vagy átsodródhat a szemközti sávba, ezzel pedig a baleseti kockázat megnő.

Vaddal történő ütközést követően értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Ezen kívül értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet is, erről a rendőrség gondoskodik.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri az autósoktól: ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban!

A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül is lassabb tempót vesznek fel, jóval több idő lesz reagálni egy hirtelen felbukkanó vad esetén.

A vadbalesetek megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség tanácsait:

  • Járművezetés közben ne telefonáljon! Ha másra figyel, hosszabb lesz a reakcióidő.
  • Lakott területen kívül sötétedést követően, illetve rossz látási viszonyok esetén kapcsolja fel a távolsági fényszórót, így nagyobb területet lehet átlátni.
  • Tartson nagyobb követési távolságot és folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát!
  • Jó tudni, hogy a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
  • Dudáljon, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy az állat látja a járművet, a hangjelzés viszont segíthet neki, hogy tudja, merről jön a veszély. Vigyázni kell azonban arra, amennyiben az állat nem az úton áll, lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
  • Vészfékezzen, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adjon hangjelzést!
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot, vagy a helyileg illetékes vadásztársaságot. Az elpusztult állatot soha ne vigye magával, mert az bűncselekménynek számít.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség | #vadgázolás |