Az országúti kerékpározás ünnepe lett ez a pár nap Budapesttől Visegrádig, Kaposvártól Balatonfüredig.

Az elmúlt évtizedek rendszeresen visszatérő vitatémája volt a közéletben, hogy milyen jellegű és mennyi sporteseményt rendezzenek Magyarországon, ehhez kapcsolódóan kellenek-e egyáltalán infrastrukturális fejlesztések, és a demagóg hangok itt már általában nem is vártak tovább a „legyen inkább kórház és oktatás” szólamokkal.

Pedig a kérdés nem erről szól. Erre a legőszintébb választ a Giro d’ Italia első három szakaszának magyarországi megrendezése adta. Az idehaza sokak által lesajnált és mostoha módon kezelt országúti kerékpározás ünnepe lett ez a pár nap Budapesttől Visegrádig, Kaposvártól Balatonfüredig. Emberek százezrei lógtak fürtökben az utak mentén, hogy láthassák a karavánt, azokat a világsztárokat és a magyar kerékpáros versenyzőket, akiket eddig csak a tévében láthattak, és a szurkolók igazán magyarossá tudták tenni az olaszok tradicionális versenyét.

Olyan hangulatot varázsoltunk az utak mentén a szurkolással, hogy most is libabőrös vagyok tőle, és a külföldi versenyzők szájtátva mesélték, hogy ilyet bizony még ők sem láttak.

Megint feltettük az országot egy sporteseménnyel a nagyvilág térképére, több száz millió néző csodálhatta meg tájainkat, városainkat, ízelítőt adtunk kultúránkból, büszke magyarságunkból, ezeréves hazánkból.

Ez az, amit tud a sport, és ez megfizethetetlen.