
Nagy a sürgés-forgás az Olimpiai Sportpark környékén, hiszen több országos verseny is zajlik a Győri Atlétikai Club szervezésében. A XXI. Kulcsár Győző Körverseny 5. fordulójának a Multifunkciós csarnok ad otthont a hétvégén.
Közel 700 induló három napon át 24 páston vív a hétvégén az OSP-ben. A városban először rendeznek utánpótlás vívóversenyt. A nagy múltra visszatekintő XXI. Kulcsár Győző Körverseny hivatalos megnyitóján Borkai Zsolt, a GYAC elnöke köszöntötte a résztvevő sportolókat és felkészítőiket.

„Azt gondolom, hogy hosszú idő után ez az első alkalom, hogy itt ebben az Olimpiai Sportcsarnokban, hogy ilyen népes mezőny gyűlt össze. Ráadásul egy olyan sportágban, amely nem olyan régóta tagja a Győri Atlétikai Clubnak. A legfrissebb és legújabb szakosztályként öröm számomra, hogy megrendezhettük ezt a vívóversenyt. Egyértelmű, hogy a vívás Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sportága. Szívből gratulálok mindenkinek és azt kívánom az itt lévő fiatal sportolóknak továbbra is nagy lendülettel és elánnal űzzék a választott sportjukat.”

Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő beszédében kiemelte, hogy Győr Magyarország egyik kiemelkedő sportfellegvára.

„Sok szeretettel köszöntök mindenkit Győr város nevében. Amikor jó nyolc évvel ezelőtt átadtuk ezt a létesítményt, akkor pontosan az lebegett a szemünk előtt, hogy ilyen tartalmas hétvégi, hétköznapi programokkal tudjuk majd megtölteni. 2017-ben magasra tettük a lécet, hiszen Magyarország első és mindezidáig egyetlen Olimpiai eseményét szerveztük meg az, EYOF-ot, melynek keretében épülhettek meg ezek a csodás létesítmények. Jó látni azt nap, mint nap, hogy tele vannak a létesítmények fiatal sportolókkal. A legkülönbözőbb sportágak leltek otthonokra ezeken a falakon belül. Nagy büszkeség ez nekünk győrieknek, hiszen azt hiszem bátran mondhatjuk azt, hogy Győr a sport egyik kiemelkedő fellegvára Magyarországon, nívós versenyzőkkel, kiváló edzőkkel és szakemberekkel.„

A megnyitón részt vett Fodor Kende, a Magyar Vívó Szövetség Sportigazgatója is, aki a szövetség és az edzők nevében megköszönte a profi szervezés, majd átadta a terepet a fiatal sportolók számára, hiszen mint mondta, rengeteg gyermek vár arra, hogy tehetségét megmutathassa a páston.
A XXI. Kulcsár Győző Körverseny V. fordulójában a hétvégén a törpici, gyermek, újonc és serdülő korosztályban lépnek pástra a sportoló fiatalok.





































Galéria: MekliZ Fotóstúdió