Labdarúgás

Vukasovic bokája megrándult

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.04.08. 17:38

A tegnapi, a Haladás ellen győztesen megvívott bajnoki mérkőzés hajrájában sajnálatos sérülést szenvedett a találkozón remekül játszó, és végig robotoló Vukasovic Marko, de az orvosi jelentésekből kiderül, hogy szerencsére nincs nagy baj,

Második bajnokiját játszotta az NB II-ben visszatérése óta, az ETO színeiben Vukasovic Marko. A Csákvárról igazolt játékos a Szentlőrinc ellen az eltiltott Temesvári Attila helyén játszott a védelem tengelyében, míg a szerda esti bajnokin, egy sorral feljebb, védekező középpályásként számított rá Dobos Barna vezetőedző. Nagyon hasznosan játszott, rengeteg labdát gyűjtött be, és azokat jól játszotta meg.

A találkozó hajrájában,az ETO egy kontratámadásának alakalmával – amit ő maga indított a félpályáról – aláfordult a bokája, ráadásul egy menteni igyekvő szombathelyi védő még rá is esett a támaszkodó lábára.

Tegnap este átestem egy MR-vizsgálaton, ma reggel pedig röntgenen voltam – kezdte Vukasovic Marko. Szerencsére nincs törésem, se súlyos sérülésem, a bal bokámban van részleges szalagszakadás. Két-három hét a felépülés, azon leszek, hogy minél előbb a csapattal lehessek újra.

A diagnózist megerősítette dr. Ágh László, csapatorvos is:Törése, teljes szalagszakadása nincs a játékosnak, viszont durva rándulás, elég komoly ízületi bevérzés található a bal bokájában. A várható kihagyás minimum két hét, most pár nap jegelés, pihenés, majd komplex fizikoterápia következik, mielőtt újra visszatérhet a pályára. – írja a WKW ETO FC Győr hivatalos közösségi oldala.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |