Visszatér a rali Győrbe

Nagy Roland Fotó: gyorrally.hu
2023.08.31. 19:00

A HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik fordulóját Győr belvárosában, a Tényő–Ravazd közötti szakaszon, valamint az écsi Rábaringen rendezik szeptember 8-a és 10-e között. A WHB Győr Rallyra a különböző kategóriákban összesen 136 páros nevezett.

A rajtceremónia pénteken 17 órától lesz a városháza előtt, majd pályabejáráson teljesítik a részvevők a belvárosi útvonalat, szombaton három városon kívüli szakaszt teljesítenek kétszer a pilóták, vasárnap pedig öt gyorsasági – köztük délelőtt a belvárosi – vár a mezőnyre.

„Harminckét évet kellett várnunk arra, hogy ismét országos bajnoki futamot rendezzünk, ilyenre utoljára 1991-ben volt példa. Később néhány alkalommal a bajnoki sorozatba tartozó Budapest Rallyk egyes szakaszainak Győr környéke adott otthont, mindig más-más pályákkal és központként a Rába Ringgel, de önálló házigazdaként most tér vissza Győr” – mondta az idén negyvenéves Arrabona Rally Club elnöke, Bognár Gábor. A győri versenyen minden géposztály rajthoz áll. Az ORB, ORC, Historic, ORB2 és ORB3 mezőnye is elrajtol.

Rally-ínyenceknek: WRC-autó is jön

A WHB Győr Rally mezőnyében ott lesz a sportág történetének egyik legkiválóbb versenyautója, egy Citroën C3 WRC is, amellyel a Bútor Róbert–Tagai Róbert kettős száguld majd Győrben.

Citroën C3 WRC, Bútor Róbert–Tagai Róbert

Jó érzés az, hogy új pályákon versenyezhetünk, vagy olyan régi gyorsaságikon, amikre már szinte nem is emlékszem. Bízom abban, hogy nagyon jól szervezett esemény lesz, mert a magyar autósportnak nagy szüksége van egy olyan új versenyre, amelybe nagy energiákat fektet be mindenki, aki részt vesz a szervezésben” – mondta Bútor Róbert. A párosnak, ahogy a korábbi versenyeken, most is az első hely a célja, de a céldobogó előtt ezúttal is kiállnak a versenyből.

„Nem érzem korrektnek, hogy egy ilyen autóval elvegyük a győzelmet azoktól, akik az ORB-n belül Rally2-es autókkal mennek. A legelejétől kezdve alapfilozófiám volt, hogy minden verseny végén kiállunk, és nem megyünk be a célba, ezzel átadva a győzelem és az ünneplés lehetőségét azoknak, akik az ORB-ben versenyeznek” – magyarázta Bútor Róbert a döntés hátterét.

Akár bajnokot is avathatnak Győrben

Akár bajnokavatást is láthatunk a WHB Győr Rallyn. Az első négy futam után 33 ponttal vezető Vincze Ferenc–Percze Nándor páros amennyiben két ponttal többet szerez, mint a Turán Frigyes– Farnadi Ágnes duó, akkor vasárnap a bajnoki címet is ünnepelhetik a Városháza téren zajló célceremónia alkalmával.

A dobogó harmadik fokáért is nagy a csata, a Klausz Kristóf és Papp Tamás, valamint az Osváth Péter–Gács Gábor kettősök a Škoda Fabia előző változatával indulnak Győrben, miközben Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a legújabb Skoda Fabia RS Rally2 erejét akarja megmutatni aszfalton. A WHB Győr Rally legszínesebb mezőnyében a Historic kategóriában a Skodák, Ladák, Fordok között egy-egy Lancia, Volkswagen, Mini Morris és egy Polonez is feltűnik.

Pályán a győri új generáció tagjai

A versenyen a magyar ralisport új generációját képviseli több győri tehetség is. A 15 éves Hídvégi Bence egy R2-es Ford Fiestával versenyez, míg a 16 éves Faltusz Dávid egy Peugeot 208 R2-vel indul a juniorok között.

„Csütörtökön már tudunk egy teszten menni a Rábaringen, ami fontos, hiszen lassan két hónapja nem volt versenyünk, jó lesz „mozogni” egy kicsit. Vasárnap 9-kor elrajtolunk a juniorok mezőnyével a belvárosban, aztán amikor befejeződtek a bajnoki futamok minden kategóriában, még egyszer végigmehetünk a pályán. Nagyon sok szurkoló lesz, óriási a várakozás a ralli-rajongók körében, örülök, hogy konkrétan azon a helyen versenyezhetek ahol felnőttem, végigmehetek azon az utcán, ahova iskolába jártam – mondta Faltusz Dávid, akinek édesapja, a győri rali-legenda Faltusz Péter is szerepet kap a Győr Rallyn egy pályabejáró autó volánja mögé ül.