Verstappen lehet Hamilton kihívója

Fotó: Mercedes-AMG Petronas Formula One
MTI
2020.06.30. 08:30

Wéber Gábor, az M4 Sport vezető Forma-1-es kommentátora szerint leginkább Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lehet a címvédő és hetedik világbajnoki címéért harcba szálló Lewis Hamilton (Mercedes) kihívója a hétvégén Ausztriában kezdődő idény során.

A kommentátor az MTI-nek azt mondta, a Mercedes technikai fölénye vélhetően megmaradt, de az erősorrendre vonatkozó következtetéseket az első három futam, a két osztrák, valamint a július 19-i magyar GP után lehet levonni.  Wéber úgy véli, Hamiltonnak nem jelent majd gondot, hogy társadalmi és politikai kérdésekben is szerepet vállal, annak ellenére, hogy a szurkolók közül ezt többen néha túlzottnak érzik.

Hamilton, mercedes, forma1

“Ha megnézzük a pályafutását, látható a tudatosság, amellyel az egész fel volt építve, és én azt gondolom, hogy számára ez motiváció, mert rengeteg felesleges energiával rendelkezik, amelyet időről időre mindenféle versenyzéstől eltérő tevékenységgel kell levezetnie” – mondta az M4 Sport vezető kommentátora. Kijelentette, arra kell készülni, hogy Hamiltont kell majd az ellenfeleknek legyőzni, bár ő kíváncsi lenne arra, hogy a brit címvédő csapattársa, Valtteri Bottas hogyan tudna teljesíteni, ha jó formába kerülne.

A Ferraritól a szezon végén távozó, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettelről Wéber Gábor azt mondta, vélhetően szépen akar búcsúzni még akkor is, ha a sikerekért meg kell majd küzdenie fiatal márkatársával, a monacói Charles Leclerc-rel.

“Az már a szerződésének a meghosszabbításánál egyértelmű volt, hogy a Ferrari Leclerc-re épít, de szerintem hagyják őt Vettel ellen versenyezni, és a németet csak akkor szorítják a háttérbe, ha neki már nincs esélye a vb-címre, Leclerc pedig éppen a végső sikerért küzd” – fejtette ki a kommentátor. Szerinte a maranellói istálló versenyautója ebben az évben a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet alatt végrehajtott kisebb fejlesztések ellenére sem lesz veszélyes a Mercedesekre.

Fotó: Scuderia Ferrari

Verstappen és a Red Bull esetében Wéber úgy látja, kérdés, hogy a thaiföldi Alexander Albon gyorsabb lesz-e, mint az előző idényben. Ha igen, akkor az a Red Bull számára a konstruktőrök vb-pontversenyében is hasznos lesz, közben pedig Albon jelentős mértékben tudja segíteni Verstappent a jó eredmények elérésében.

A kommentátor szerint az erősorrendben az első három hely a Mercedesé, a Red Bullé és a Ferrarié lehet, a középmezőny első felét pedig jó eséllyel a téli teszteken jól teljesítő Renault, a tavaly világbajnok Mercedeshez nagyon hasonló autót építő Racing Point, valamint az előző évben negyedik McLaren alkothatja. A sorrendben ezek után az Alpha Tauri, majd a Haas, az Alfa Romeo és végül a Williams következhet.

Fotó: Red Bull Racing

Wéber Gábor kiemelte, a módosított versenynaptár nagyon sűrű lesz, fontos a jó átlagteljesítmény, mert egy-egy győzelem jelentősen felértékelődhet, miután egyelőre csak nyolc futamra tudnak biztosan készülni a csapatok és a versenyzők. A zárt kapus viadalok a zárkózottabb, a szereplést kevésbé kedvelő pilótáknak kedvezhetnek, ugyanakkor azoknak a versenyzőknek, akiket motivál a nagy tömeg és a szurkolók közelsége, extra pszichés drukkot jelenthetnek.

“A Forma-1 irányítói annyi futamot akarnak megrendezni az idén, amennyi csak belefér az időbe, így lehet akár 15-18 verseny is, de világszerte még mindig számtalan kérdés van a járvány alakulásával kapcsolatban” – mondta a kommentátor.

A Forma-1-es vb 71. idénye a spielbergi Red Bull Ringen rajtol a hétvégén, az M4 Sport a szabadedzéseket, az időmérő edzést és a futamot is élőben közvetíti.

Kapcsolódó témák: #forma1 | #sport |