Kiváló eredmények a magyar bajnokságokon

További sikerekre is számítanak a vitalosok

Fotó: Vital Judo Klub
Szabó Csilla
2020.11.06. 13:22

A tavaszi és nyári felkészülés meghozta a jól megérdemelt érmeket a Vital Judo Klub fiatal versenyzői számára, az őszi idényben további sikerekre számítanak a kemény edzőmunkát követően.

Hirdetés

Hosszú kihagyást követően szeptember végén kezdődtek meg a versenyek a judo sportágban. „Bár mindent megtettünk az otthoni felkészülésben, hogy sikerrel vegyük a megmérettetéseket, de a járvány miatti leállást követő nyári időszakban azért sok mindent kellett még pótolniuk a fiataloknak, hiszen a judo páros sportág, és a partnerrel való álló- és földharc gyakorlása nagyon fontos a judókáknak, hogy képességeikhez mérten tudjanak teljesíteni a versenyeken. A Covid-járvány miatt egy teljesen új edzéstervvel és szinten tartó foglalkozásokkal dolgoztunk” – mondta Kovács János vezetőedző.

A szeptember végi tatabányai körzeti versennyel indult el a versenyzési évad, ahonnan a Vital Judo Klub rögtön a csapatok közül a legtöbb éremmel, 10 arannyal térhetett haza.

A biztató utánpótlásversenyt követően kezdődtek a magyar bajnokságok. Az U23-ban Takács Jázmin bronzérmet nyert, ami nagyon szép eredménynek számít, hiszen még csak ifjúsági korosztályú, nálánál 5-6 évvel idősebbek között állt helyt és szerzett érmet. A magyar Ifjúsági B bajnokságon Győrben Jázmin már ezüstérmes, Teidl Bendegúz és Kun Samu az ötödik helyen végzett. A következő héten volt a Junior Országos Bajnokság Cegléden, ahol ifjúsági versenyzők indultak, Teidl Bendegúz ifi országos bajnokként a nálánál magasabb korosztályban is országos bajnok lett.

„Nyolc éve kezdtem judózni, Cegléden a négy küzdelemből hármat ipponnal nyertem. Nagyon örülök, hogy nem csak a saját korosztályomban, hanem a 18-20 éves korosztályban is magyar bajnok lettem” – mesélte a 16 éves Teidl Bendegúz, aki saját bevállalása szerint a judóban találta meg önmagát. „Jól érzem magam a csapatban, és én is azt vallom, hogy a judo több mint sport, életforma, ami segít abban is, hogy sikerrel vegyük az akadályokat az élet más területén is.”

A hétvégén a győri olimpiai sportparkban rendeztek versenyeket, a férfi serdülő B magyar bajnokságon Terei Dániel bronzérmet nyert, Teidl Bendegúz ötödik, a junior B magyar bajnokságon Tamás Balázs ötödik, Nikl Norman hetedik helyet ért el. A judókák előtt még négy korosztályos verseny van, ahol reményeik szerint újabb érmeket szereznek majd.

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #Győr | #sport | #Vital Judo Klub |