Futsal

Történelmet írt a győrzámolyi játékvezető

Fotó: O. Jakócs Péter
Pulai Sarolta
2021.02.16. 10:52

Először vezetett magyar női játékvezető férfi futsal Bajnokok Ligája-mérkőzést. A portugál fővárosban rendezett Sporting–Gentofte UEFA futsalmérkőzésen a nyíregyházi FIFA-játékvezető Szilágyi Norbert mellett a győrzámolyi dr. Tolnay Annamária fújta a sípot.

A fiatal hölgy életéhez gyermekkora óta hozzátartozik a labdarúgás, hiszen sokáig az ETO színeiben űzte a sportágat.

„A labdarúgás mindig is nagy szerepet töltött be az életemben. Több több mint nyolc évig a Győri ETO színeiben fociztam, de az egyetemi tanulmányaim miatt az aktív labdarúgást abba kellett hagynom. A foci mindig is hiányzott az életemből. A barátnőimmel rendszeresen kijártunk a helyi labdarúgó-mérkőzésekre, ráadásul a párom is ott focizott abban az időben. Nagyon megtetszett a játékvezetés, hiszen benne van a foci, a sportolás lehetősége, és hát a mérkőzések hangulata pedig fantasztikus.”

A civilben jogászként tevékenykedő hölgy 2012-ben váltott a játékvezetői mezre és kezdetben megyei labdarúgó-mérkőzéseken fújta a sípot, majd pedig egyre inkább a futsal világa felé vette az irányt. 

„A futsal kezdetben a tévén keresztül tetszett meg. Ez a sportág sokkal gyorsabb, dinamikusabb, mint a nagypályás labdarúgás. Így játékvezetőként is sokkal gyorsabban kell döntéseket hozni” – mondta Annamária, aki mögött már több NB I.-es magyar futsal bajnoki mérkőzés áll, de még így is hatalmas meglepetésként érte a küldés. „Őszintén?! Nagyon meglepődtem, megtudtam, hogy nőként férfi Bajnokok-ligája mérkőzésen vehetek részt. Nem számítottam rá. Szerencsésnek mondhatom magam, mert Magyarországon nagyon támogatnak és segítik a fejlődésemet, sok meccset vezethettem már itthon. Talán ennek volt köszönhető, hogy Lisszabonban pályára léphettem.”
A találkozóról a játékvezető azt mondta, várható volt a magabiztos hazai siker. „A 12–1-es Sporting-győzelem után a legmeglepőbb az volt, hogy a csapat az utolsó pillanatig küzdött, hajtott és nem engedte ki az irányítást.”

Egy nemzetközi mérkőzés előtt nagyot dobban a szív és az ember szemei előtt pillanatok alatt lepereg az az életút, amit eddig bejárt. De a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor felsorakoztak és bemutatták őket mint játékvezetőket. Nem titkolt célja Annamáriának, hogy minél több nemzetközi mérkőzést vezethessen, melyben vőlegénye, aki játékvezető, teljes mértékben támogatja.

Kapcsolódó témák: #futsal | #labdarúgás |