Hirdetés

Szurkolók nélkül is versenyeznének a pilóták

Fotó: Pixabay
MTI
2020.05.23. 16:54

A Forma-1-es pilóták szervezete (GPDA) támogatja a zárt kapus futamok megrendezését.

Hirdetés

Alexander Wurz, a GPDA vezetője szombaton közölte, a versenyzők természetesen szívesebben köröznének zsúfolt lelátók előtt, de megértik, hogy ez a koronavírus-járvány miatt egy ideig nem lesz lehetséges. “Ebben a sportágban senki sem rajong az üres tribünökért. Ezzel együtt akárkivel beszéltem, egyik pilóta sem mondta azt, hogy nem venne részt szurkolók nélküli nagydíjakon és azokat elhibázott döntésnek tartja” – fejtette ki az osztrák sportvezető, aki korábban a Benetton és a McLaren csapatnál versenyzett.

Wurz elmondta, csak így van lehetőség arra, hogy hamarabb elkezdődhessen az idény, és a versenyzők elfogadják a helyzetet.

A Forma-1-ben a járvány miatt az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Az első futam így július 5-én az Osztrák Nagydíj lehet, ami után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj. A tervek szerint mindenhol zárt kapus versenyekre készülnek, illetve több helyszínen két futamra is sor kerülhet.

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #forma1 |
likeold
a fb oldalunkat