Szívügyünk a mozgás

Győr+
2022.12.02. 14:31

A sport összeköt, szívügyünk a mozgás! Ezzel a felhívással keresték az idei esztendő legsportosabb városrészét Győrben. A szervezők a különböző évszakokhoz kötődő tematikus programsorozatot dolgoztak ki, amelynek pénteken rendezték meg záróeseményét, ami a Fogyatékossággal Élők Világnapjához kapcsolódott. A cél a mentális és fizikai egészség megőrzése volt, az eseményeket pedig úgy állították össze a szervezők, hogy a fogyatékkal élők is tudjanak csatlakozni, hiszen a sport mindenkié.

Közös bemelegítéssel kezdődött a városrészek harca az egyetemi csarnokban pénteken. Az év során három más helyszínen is versenyeztek a csapatok, a záróeseményre pedig pénteken került sor, ahol a sportért is felelős alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.  “Sportolni mindig jó, Győr egy sportos város, tegnap az Olimpiai Sportparkban volt egy nagy sportágválasztó fogyatékkal élőknek az Atlétikai Club szervezésében. Az egyetemen pedig a fogyatékkal élőknek már egy ideje van lehetősége a mozgásra, ezt köszönöm is Kertész Tamásnak, az Emberség DSE elnökének, hiszen nagyon sokat tesz azért, hogy mindenki megtalálja a számítását a sport területén”- hangsúlyozta Radnóti Ákos. 

Az egyetem is szívesen vesz részt hasonló projektekben, a programok között szerepelt például a kosárra dobás, a darts és a labdavezetés is. “Az egyetem számtalan alkalommal ad otthont olyan eseményeknek, amelyek közösséget teremtenek. Ez a közösségteremtés Győrnek is egy szívügye, hiszen itt az egyetemen is erre törekszünk, úgyis szoktuk mondani, hogy az egyetemnek egy missziója, nagyon fontos harmadik területe az oktatás és a kutatás mellett az a társadalmi tevékenység, amelynek jele az, hogy befogadunk különböző aktivitásokat, kezdeményezéseket, amelyek értéket hoznak az egyetemre és mi ebből tanulunk is”- mutatott rá Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja. 

Az egyetemi csarnok egy nagy játszótérré formálódott, ahol megszűntek a különbségek. Mindenki ugyanakkora mosollyal és lelkesedéssel játszotta az óriás amőbát, futott a sorversenyen vagy löket meg a lengőtekét. 

“Egy társadalomnak az erejét mutatja az, hogy hogyan viszonyulunk a másként működő emberektársakhoz és azt gondolom, hogy a mai nap az inkluzivitásról fog szólni, az integrált sportmozgásról, valamint az élményszerzésről“- hangsúlyozta a főszervező, Kertész Tamás, az Emberség DSE elnöke. 

A legjobban teljesítő városrész egy kupával, meg persze sok élménnyel lesz gazdagabb, a résztvevők pedig egy smile mintázatú aranyérmet is hazavihetnek a nap végén, hiszen a sport összeköt, szívügyünk a mozgás. 

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó témák: #híradó | #mozgás | #osp |