Nincs termék, nincs mit eladni

Sportvilág: nincs termék, nincs mit eladni

Fotó: Pixabay
MTI
2020.04.06. 19:33

Teljesen leállt a sportélet, ez azt jelenti, hogy nincs termék, nincs mit eladni, nem lehet jegybevételhez jutni.

“A gazdaság különböző területei közül a sport az egyik, amelyiket pénzügyi szempontból a leginkább érint a jelenlegi helyzet. Nagyon komoly problémákat okoz a sportiparnak a járványhelyzet, és az ebből következő válság” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Szabados Gábor közgazdász, aki szerint a koronavírus-járvány után egy-két csendesebb év, kisebb bevételeket nyújtó állapot vár a sport világára.

Mint kifejtette, a sport alapvetően arra épül, hogy sok ember van egyszerre egy helyen – hiszen nagy nézőközönség előtt zajlanak az események -, és nagyon sok benne a nemzetközi érintkezés, sokat utaznak a csapatok és a szurkolók. Márpedig a sportéletnek éppen azok a részei váltak lehetetlenné, amelyek rendkívül fontosak, és amelyekre a hivatásos sport épül.

“Teljesen leállt a sportélet, ez azt jelenti, hogy nincs termék, nincs mit eladni, nem lehet jegybevételhez jutni. A televíziók és a támogatók sem kapják meg azt a terméket, amelyért fizetnének” – magyarázta Szabados.

Hozzáfűzte, a szponzori bevételek, amelyek a sport legnagyobb részét képezik, a cégeknél a marketingkiadások közé tartoznak, márpedig amikor egy vállalat anyagi problémákkal küszködik, ezt csökkenti először.

A sportközgazdász szerint az egyre gyakoribb fizetéscsökkentés elkerülhetetlen, mert nincs más megoldás. Mint rávilágított, a klubok számára a legnagyobb kiadási tétel éppen a játékosok bére, azon tudnak igazán spórolni.

“Nagyon sok egyesület túlélését fenyegeti a válság. Biztosra vehető, hogy lesznek olyan sportszervezetek, amelyek nem fogják ezt túlélni” – vélekedett.

Szabados szerint pozitívum, hogy amikor visszatér az élet a normális kerékvágásba, akkor újra tud épülni a rendszer, tehát a válság nem veszélyezteti hosszú távon a sportipart, az – történelmi léptékkel nézve – viszonylag rövid idő alatt fel tudja dolgozni a történteket.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #sport |