Sorsdöntő meccsekre hirdetett keretet Marco Rossi

Pécskai István Fotó: mlsz.hu
2023.10.03. 13:21

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét a szerbek és a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

A csoportjában éllovas nemzeti csapat jövő szombaton a Puskás Arénában a rosszabb gólkülönbségével második Szerbiát fogadja, három nappal később pedig a nyeretlenül sereghajtó Litvánia vendégeként lép pályára a kvalifikációs sorozatban.

A korábbi súlyos sérüléséből immáron teljesen felépült Nagy Zsolt, aki tavaly a Nemzetek Ligájában az angolok és a németek kapuját is bevette, ismét a kapitány rendelkezésére áll. Újra ott lehet a csapatban Gazdag Dániel és Botka Endre is, ők a szeptemberi összetartásról szintén sérülés miatt hiányoztak. A keretben azonban nem csak jó hírek miatt voltak változtatások, hiszen Orbán Willi a szeptemberi Eb-selejtezőket követően súlyos sérülést szenvedett, így rá idén már nem számíthat Marco Rossi szövetségi kapitány.

Újra a meghívottak között van Bolla Bendegúz, aki az átigazolási időszak hajrájában az Európa-ligában szereplő Servette-hez igazolt, ahol már öt mérkőzésen lépett pályára, és ezekből hármat végig is játszott – ezek közül az egyik a Slavia Praha elleni Európa-liga-találkozó volt. 

Gulácsi Péter szeptemberben is a keret tagja volt, és azóta már egy teljes mérkőzést végigjátszott klubcsapatában az egy évig tartó kényszerű pihenőt követően.

,,Ezúttal nem hívtunk meg egy újoncot sem mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Úgy gondoltuk, hogy ezen a két sorsdöntő mérkőzésen hasznosabb, ha csak olyanok kapnak meghívót, akik már otthonosan mozognak a válogatott közegében, és esetleg már nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek, még akkor is, ha ebben a szezonban nincs olyan sok meccs a lábukban, tehát egyelőre nincsenek csúcsformában.

A válogatott kerettagjai október 9-én, hétfőn találkoznak Telkiben. Mivel az első mérkőzés ezúttal csak szombaton lesz, így a csapatnak a szeptemberi összetartáshoz képest két nappal több ideje lesz felkészülni az Eb-selejtező csoportban szintén 10 ponttal mögöttünk álló Szerbia ellen.

Az október 14-i, Szerbia elleni mérkőzést követően két nappal utazik a válogatott Kaunasba, ahol október 17-én Litvánia legjobbjaival mérkőzik meg a három pontért.

A magyar válogatott kerete
Kapusok
Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (MTK Budapest), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár FC), Mocsi Attila (Rizespor), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Szalai Attila (Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
Középpályások
Bolla Bendegúz (Servette FC), Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nego Loic (Le Havre), Styles Callum (Barnsley), Nagy Ádám (AC Pisa), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia)
Támadók
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros)

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #magyar válogatott |