Sipőcz Richárdot köszöntötte Radnóti Ákos

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2021.11.22. 16:01

Az U23-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett Sipőcz Richárdot, a Széchenyi Sportegyesület cselgáncsozóját köszöntötte a Radnóti Ákos, sportért is felelős alpolgármester hétfőn délután a Városházán.

A városvezető azt mondta: ígéretéhez híven, a kiemelkedő eredményt elért sportolókat továbbra is köszönteni és díjazni fogják.

Radnóti Ákos hozzátette: Szeretné, ha a cselgáncs sportágat minél szélesebb körben tudná népszerűsíteni a sportoló, hiszen kiváló lehetőségek vannak a városban a mozgásra, így tehet az infrastruktúra adott, már csak a kedvet kell meghozni az elinduláshoz.

Sipőcz Richárd négy évesen kezdett judozni, szülei azért íratták be a sportra, hogy lekössék az energiáit.  Sipőcz Richárd azóta is keményen edz, a mostani köszöntésen a Győrplusznak elmondta: mivel az EB-t Magyarországon rendezték, így az itt elért eredmény fontos volt számára. A cselgáncsozó kiemelte: hogy szeretne mindig maximálisan teljesíteni, ez most egy második helyre volt elég, amire rendkívül büszke. 

“A mezőny nagyon erős volt, de alaposan felkészültünk az ellenfelekből, mindenkihez külön technikát alkalmaztunk, a döntőben pedig aranypontban maradtam alul.”- értékelte teljesítményét Sipőcz Richárd, aki  2022-ben a kvótát mindenképp szeretné megszerezni, jövőre pedig már a felnőttek között versenyezhet majd az EB-n és a VB-n is.

Edzője, Gyimes Nikolett szerint a covid kicsit megállította a közös munkát, mivel egy kontakt sportról van szó,  továbbá az elmúlt három hónap mindegyikében kijutott egy világverseny. “Jó volt a sorsolás, így egy kis szerencsénk is volt.”- tette hozzá az edző, aki 15 éve dolgozik együtt Richárddal. Szerinte a sportágnak van jövője Magyarországon, aminek népszerűsítéséhez sokat tett hozzá Tóth Krisztián nyáron megszerzett olimpiai bronzérme is, hiszen szeptembertől Győrben is sokan döntöttek a judo mellett.

Az eseményen forgatott a Győr+ Televízió:

Fotógaléria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #cselgáncs | #Győr | #sport |