Rangadó az NB II.-ben: ETO–Gyirmót a hétközi fordulóban

Fotó: Győr+ Archívum
Mireider Máté
2022.10.05. 12:27

A Gyirmót kiesésével ismét eljött Győrben a városi rangadók ideje, és bár az elmúlt években a Gyirmótnak állt a zászló, most szorosabb lehet a mérkőzés.

A Gyirmót FC ugyan kiesett májusban az NB I.-ből, de azonnal megcélozták a visszajutást Csertői Aurélék. Ugyan kimondott célként a feljutás nem került elő az ETO-nál, de a zöld-fehér csapat szakmai stábot is cserélt az új igazolások mellett, és észrevehetően jobban teljesít eddig az idei szezonban, mint tavaly.

A két csapat ma, október ötödikén találkozik az ETO Stadionban, 17 órakor, a mostani szezonben ez lesz az első, egymás elleni mérkőzésük.

A 20 csapatos bajnokságban eddig 9 fordulót játszottak, a Gyirmót a 3. helyen áll 16 ponttal. A feljutást érő első két helyen az MTK és a Pécs tanyázik, 19-19 ponttal. A Gyirmót jelenleg 5 győzelem mellett 1 döntetlent és 3 vereséget tud felmutatni, 17:9-es gólaránnyal, legutóbb hazai pályán játszotttak, akkor a Nyíregyháza bizonyult jobbnak.

Az ETO a 7., 14 pontot szereztek 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 3 vereséggel, mindezt 10:6-os gólaránnyal, eddigi utolsó mérkőzésükön a Kazincbarcikával játszottak gól nélküli döntetlent. Ezek alapján a Gyirmót felé dől a mérleg, és ezt tovább súlyozza a hazai/vendég tabella. Az ETO 5 hazai meccséből eddig hármat megnyert, kétszer kikapott, a Gyirmót 4 idegenbeli meccséből háromszor nyert egy döntetlen mellett (ezzel egyébként vezetik az idegenbeli tabellát is).

A két együttes elmúlt 5 meccséből 2 barátságos volt, háromszor pedig – akárcsak most – a másodosztályban találkoztak. Utóbbiakból egy-egy győzelem, és egy döntetlen született. A barátságos meccsek mind a két alkalommal gyirmóti győzelmet hoztak, legutóbb 2–4-et játszottak a csapatok júliusban felkészülési mérkőzésen, szintén az ETO Stadionban.

A fogadóirodáknál a Gyirmót győzelme hajszálnyival tűnik valószínűbbnek: 2,48-as oddsszal fogadhatunk a cikk írásának pillanatában, az ETO 2,60-as szorzót ad, a döntetlen 3,25-ös pénzt hozna. Az első félidőben a döntetlenre látnak nagyobb esélyt a bukik, és közel azonos eséllyel fogadhatunk arra is, hogy mindkét csapat gólt szerez (1.89), mint arra, hogy nem (1.82).

Az ETO mellett szólhat a hazai pálya miatt a szurkolótábor, abban ugyanis azért nincs kétség; a Rába-parti együttes drukkerei azért nagyobb létszámban járnak meccsekre, és ez adhat pluszt a csapatuknak is. Ezek alapján várhatóan egy jó iramú, a városi rivalizálástól átfűtött, kiegyensúlyozott meccsre számíthatnak ma az ETO-hoz kilátogató nézők, valamint az M4 csatornára kapcsolók, ugyanis az adó is műsorára tűzte a mérkőzést.

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #Gyirmót FC |