Kosárlabda

Példamutatóan támogatja a sportot a Széchenyi Egyetem

Fotó: Széchenyi István Egyetem
Győr+
2021.06.04. 11:08

A győri Széchenyi István Egyetem sport iránti elkötelezettségének újabb bizonyítéka, hogy az intézmény fiú és lány csapata arany-, illetve bronzérmet szerzett a Magyar Egyetemi-Főiskolai Kosárlabda Országos Bajnokság négyes döntőjében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Széchenyi István Egyetem rendezte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Kosárlabda Országos Bajnokság idei négyes döntőjét. A fináléba az intézmény mindkét csapata – a lányoknál az Uni Győr SZESE, a fiúknál a MOGAAC-Széchenyi-egyetem – bejutott, s ha már ott voltak, parádés teljesítményt nyújtva bronz- és aranyérmet szereztek.

A dr. Barthalos István edzette lányok az elődöntőben a Magyarországon évek óta veretlen Testnevelési Egyetem gárdájával, a TFSE-vel mérkőztek a döntőbe jutásért, és ugyan a nagyszünetre 15 pontos hátrányba kerültek, de a végjáték kezdetén, 55–55-nél utolérték ellenfelüket. A hajrá azonban a címvédőnek sikerült jobban, így 63–55-ös győzelemmel ők diadalmaskodtak. A győriek másnap a Debreceni Egyetem csapatával, a DEAC-cal játszottak a harmadik helyért, és 84–76-os sikerükkel megszerezték a bronzérmet.

Az Uni Győr SZESE bronzérmes csapata. Alsó sor, balról jobbra: Horváth Dóra, Baffy Fanni, Pozsgai Dóra, Reider Janka, Rabi Kiara, Király Anna. Felső sor, balról jobbra: Dobri Tamás (masszőr), Balla Dóra (másodedző), Perl Zsófia, Tóth Tamara, Rozmán Lilla, Bánszegi Borbála, Nagy Rebeka, Szűts Boglárka, Barthalos István (vezetőedző). A képről hiányzik Horváth Krisztina, aki sajnos súlyos térdsérülést szenvedett az első mérkőzésen.

A fiúk az elődöntőben a Miskolci Egyetem együttesét, a MEAFC-ot múlták felül óriási csatában, hosszabbítást követően 84–82-re. A fináléban a Közgáz várt rájuk. A harmadik negyed után ugyan még a budapestieknél volt az előny, az utolsó tíz perc azonban a széchenyiseknek sikerült jobban, a 86–80-as végeredmény pedig magyar egyetemi-főiskolai bajnoki címet jelentett. A játékosok a győri Széchenyi Egyetem Sportegyesülete (SZESE) és a Mosonmagyaróvári Gazdászok Atlétikai Clubja Diáksport Egyesület (MOGAAC) csapataiban készültek fel a bajnokságra, edzőjük Csaplár-Nagy Ervin, a SZESE és Laki Tibor, a Mogaac szakembere volt.

A MOGAAC-Széchenyi-egyetem győztes csapata. Játékosok: Pálinger Szabolcs, Varga Tamás, Kámán Bálint, Bakon Csanád, Varga Zoltán, Iváncsics Ákos, Geiger Bálint, Friedl Kristóf, Karsai Attila, Horváth Ádám, Hágen Tamás, Domsitz Márton, Jakab Dániel. Edző: Laky Tibor, elnök: dr. Dóka Ottó, szakosztályvezető: Hoffmann Gergely.

Dr. Dóka Ottó, a MOGAAC elnöke a siker háttereként elmondta, hogy a Széchenyi István Egyetem és a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar integrációjával két sportegyesülete lett az intézménynek, a SZESE és a nagymúltú, 1881-ben alapított MOGAAC. „A két klub példásan együttműködik, a SZESE például óriási szerepet játszott abban, hogy Mosonmagyaróváron újraélesszük a kosárlabdát. Ennek az eredménye a mostani aranyérem, pedig előzetesen már a négyes döntőbe jutás is hatalmas eredménynek számított. Szerencsére evés közben megjött az étvágy, s a fiúk remek munkát végezve, igazi csapatként küzdve megérdemelten nyertek” – fogalmazott dr. Dóka Ottó.

A lányok bronzérme Fűzy András, az Uni Győr-Mély Út kosárlabdaklub elnöke szerint egy másfél évtizedes koncepció és nevelési program gyümölcse, amelynek alapja a Széchenyi István Egyetemmel való szoros együttműködés. Kosárlabda-akadémiánkon mindenkit arra ösztönzünk, hogy a középiskola után a felsőoktatásban folytassa tanulmányait. Nem véletlen, hogy a továbbtanulási arány 98 százalékos, s 90 százalékuk a győri egyetemet választja. Miénk a női NB I. egyik élcsapata, de emellett az NB I. B-ben és az egyetemi bajnokságban is indítunk együttest, a fiatalok így a tanulás mellett a sportban is ki tudnak teljesedni. A legjobbak magyar felnőtt- és utánpótlás-válogatottságig, Eb-érmekig, világbajnokságokon, Európa- és világjátékokon való részvételig vitték az elmúlt években” – sorolta a klubelnök.

A győri és az egyetemi kosárlabdázás jelentős szponzora Tagai István vállalkozó, a győri utánpótlás fellegvárának számító Győri Kosárlabda Club (GYKC) elnöke. „Érett a mostani siker, amely igazolja annak a stratégiának a helyességét, hogy saját nevelésű játékosokra kell építeni: a fiúk győztes csapatának tizenkét tagja közül tizenegy GYKC-nevelés. Nem túlzás, hogy Győrben életpályamodellt kínálunk a kosárlabdában a gyerekek számára, akik a legmagasabb szintre is eljuthatnak. Köszönjük a Széchenyi István Egyetemnek, hogy példamutatóan támogatja ezt a sportágat, amelyben az egyetemek a világon mindenhol meghatározók” – mondta.

Nyitóképünkön: Az érmeket dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja és dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora adta át.

Kapcsolódó témák: #kosárlabda | #Széchenyi István Egyetem |