Parázs meccsen győzött az ETO UNI FKC

Győr+ Fotó: MekliZ Fotó
2024.03.30. 10:05

A Mezőkövesd legutóbb meglepte a mieinket, így a mostani győri találkozón visszavágásra készült az ETO!

A hazai együttes védekezéssel kezdett, a Lang-Mátés-Ásványi-Gerdán-Kurucz-Szabó sorral állt össze a győri fal, Pásztor pedig a kapunkat védte. A vendég csapat az első támadását gólra váltotta, amelyre az ETO nem tudott azonnal válaszolni, Pásztor azonban két védéssel is jelentkezett, így az 5. percig a mezőkövesdiek sem tudtak újabb gólt lőni, ekkor viszont Mátés István megszerezte a győriek első gólját. A mérkőzés első negyed órájában fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét alakulat kemény védekezést és jól összerakott támadásokat mutatott be, előnyt azonban egyik csapat sem tudott szerezni a 14. percig (6:6). Ekkor azonban két mezőkövesdi védés, illetve egy értékesített 7 méteresnek köszönhetően két góllal ment a vendég csapat, így Bencze József győri vezetőedző időt kért. Ezután a Győr kiharcolt egy emberelőnyt és egy 7 méterest,  amelyet Mátés értékesített, valamint Lang, Ásványi és Kathi is eredményesek voltak, így egy 5-gólós szériát produkálva fordított a Győr (25. perc 11:8). A maradék időben tartották a felek ezt a különbséget, a félidőt Mátés 7 méterese után 14:11-el zárták a felek.

A második félidőt egy újabb Mátés-büntető indította, majd hazai oldalon Koncz is eredményes volt. A kapusok mindkét oldalon bele tudtak nyúlni ziccerekbe, így a 2-3 gólos különbség a 37. percig, ekkora a Győr ismét egy jó sorozatot produkált, Szabó, Kathi és Bali góljaival a 42. percre hét gólos előnyt épített fel az ETO (22:15). A Mezőkövesd azonban végig erős játékot mutatott, így a különbség ellenére nem vehette biztosra a hazai csapat a győzelmet, így az utolsó 15. percben is összeszedett játékra volt szükség. A 49. percben Ásványi kiállításával a vendég csapat nyitott védekezésre váltott, és a győriek technikai hibái miatt a vendégek tudtak faragni a különbségen (54. perc 26:22). Szabados és Kathi góljaival a 55. percben megvolt az öt közte, és bár az utolsó percekben hagytunk ki ziccereket, Gerdán kiállításával pedig emberhátrányban játszottunk, a győzelem már a zsebben volt, Szabó gólja az 59. percben állította be a 31:26-os végeredményt.

Bencze József vezetőedző nyilatkozata:

„Gratulálok a Mezőkövesd csapatának! Nagyon sokat készülünk a stábbal, taktikával, videózással, minden várható szituációt próbáltunk modellezni. Egy nagyon kemény, szívós csapatot ismertünk már meg ősszel is, és most szerettünk volna egy fordított eredményt elérni. Az elején úgy érzem, hogy náluk volt a lélektani előny, utána azonban át tudtuk venni a vezetést, és a jó védekezésünkkel magabiztossá tudtuk tenni az előnyünket. Az sajnálatos, hogy 7 gólos előnyről nem felfelé, hanem lefelé mentünk, de a vendég csapat a játék minden csínját-bínját belerakta, és ehhez hellyel-közzel tudtunk alkalmazkodni. Megvan a 2 pont, megyünk tovább, a szurkolóinknak pedig ismét nagyon köszönjük!”

Győri ETO-UNI FKC – Mezőkövesdi KKFT 31:26

Győri ETO-UNI FKC: Gerdán, Koncz 2, Varga (K), Lang 4, Ásványi 2, Pásztor (K), Kathi 6, Kurucz, Mátés 8, Nagy, Paár, Takács, Radvánszki, Bali 2, Szabados 2, Szabó 5.

Galéria: MekliZ Fotó

Forrás: gyorietouni.hu

Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győri ETO-UNI FKC | #kézilabda | #sport |