Torna

Parádés győri éremhalmozás az országos bajnokságon

MTI Fotó: MTI/Mónus Márton
2023.03.20. 07:09

A GYAC versenyzői rendkívüli teljesítmény nyújtottak hétvégén, Mészáros Krisztofer négy, Molnár Botond egy szeren győzött a tornászok országos szerbajnokságán.

A tavaly talajon Európa-bajnoki ezüstérmes Mészáros Krisztofer, a győriek versenyzője lólengésben, korláton, gyűrűn és talajon bizonyult a legjobbnak. “Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi szeren tudtam aranyérmet nyerni. Az is volt a célom, hogy minél több szeren a dobogó tetejére állhassak” – idézte őt a hazai szövetség közleménye. “A talajgyakorlatom nagyon jól sikerült, pedig ez volt az utolsó szer a nap folyamán, és addigra el is fáradtam. Gyűrűn egy szép, pontos gyakorlatot tudtam bemutatni, lólengésen ugyan leestem, de a magas kiinduló pontszám miatt nyerni tudtam, és a korlát országos bajnoki címnek is örülök. Az Eb-ig igyekszem még jobb formába kerülni, és több apró dolgot kijavítani.”

Ugrásban az első felnőtt versenyén induló, szintén győri Molnár Botond, nyújtón pedig Balázs Krisztián, a Ferencváros tornásza nyert.

A nőknél a háromszoros Európa-bajnok dunaújvárosi Kovács remekelt, gerendán, felemáskorláton és talajon nyert. “Nagyon élveztem az idei első megmérettetést. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, kisebb pontosításokra azonban még szükség van” – értékelte teljesítményét. “Túl vagyok egy kisebb lábsérülésen, ami miatt a felkészülésem nem volt a legideálisabb, bízom benne, hogy ez a jövőben már nem gátol semmiben.”

Ugrásban klubtársa, Mayer Gréta kapta a legmagasabb pontszámot.

Az április közepén sorra kerülő antalyai Eb előtti utolsó hazai versenyt a budapesti Központi Tornacsarnokban – a szövetség tájékoztatása szerint – szép számú közönség előtt rendezték meg.  

Eredmények, országos szerbajnokság:

Férfiak:

lólengés:

1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13,450 pont
2. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13,200
3. Kovács Márton (FTC-Telekom) 13,200

gyűrű:
1. Mészáros 13,550 pont

2. Kiss Balázs (BHSE) 13,400
3. Molnár Botond (Győri AC) 13,150

ugrás:
1. Molnár 13,475 pont
2. Mészáros 13,275

3. Bátori Szabolcs (KSI SE) 12,775

korlát:
1. Mészáros 14,450 pont
2. Molnár 13,200

3. Balázs Krisztián (FTC-Telekom) 12,650

nyújtó:
1. Balázs 13,650 pont
2. Vecsernyés 13,600
3. Mészáros 13,500

talaj:
1. Mészáros 14,300 pont
2. Molnár 13,600

3. Kovács 12,950

Nők:

felemáskorlát:

1. Kovács Zsófia (DKSE) 14,300 pont
2. Székely Zója (FTC) 13,600
3. Czifra Bettina Lili (DKSE) 13,100

gerenda:
1. Kovács 13,300 pont
2. Czifra 12,700
3. Mayer Gréta (DKSE) 12,300

ugrás:
1. Mayer Gréta (DKSE) 12,750 pont
2. Székely 12,500
3. Tömböl Boglárka (Delfin SI SE) 12,450

talaj:
1. Kovács 13,300 pont
2. Balzsay Hanna (KSI SE) 12,800
3. Péter Sára (KSI SE) 12,700

Kapcsolódó témák: #GYAC | #országos bajnokság | #torna |