Hirdetés
Vidéki csapatként az ETO a BEK elődöntőjében

Öten az ötvenöt éves bravúrról

Fotó: Papp Győző gyűjteménye
Győr+
2020.05.19. 10:19

A Ferencváros botlásának is köszönhetően a Győri Vasas ETO hármas holtversenyt követően jobb gólaránnyal nyerte meg az 1963. őszi félidényes bajnokságot, így jogot nyert a Bajnokcsapatok Európa Kupája 1964/65-ös kiírásában a részvételre. Éppen 55 éve, hogy az elődöntőben a világhírű Benfica állította meg a győriek menetelését.

Hirdetés

A közvélemény tisztes helytállást várt a győri csapattól, amely aztán a Vasas 1958-as, a Real Madrid elleni elődöntőbeli kieséséhez hasonló sorozatot produkált.

A kezdet, a német Chemie Leipzig is nehéz ellenfélnek ígérkezett: „A lipcseiek kemény futballja miatt féltették nemzetközileg rutintalan csapatunkat – emlékszik vissza a 82 éves Tóth László, aki 1964-ben háromszor is őrizhette a válogatott kapuját.

Hirdetés

Edzőnk, Hidegkuti Nándor nem kért mást, mint hátul szigorú emberfogást, elöl pedig azt a nyugodt, pontos adogatást, ami itthon jellemző volt a támadásainkra. Sikerült megvalósítani, úgy győztünk 2:0-ra, hogy bár akadt dolgom a kapuban, de a mezőnyben jobban játszottunk. A visszavágón gyorsan növeltük az előnyt, egy óra után már 4:0-ra vezettünk, csak a hajrában tudtak a németek szépíteni 4:2-re. Önbizalmunkban megerősödve fogadhattuk a Lokomotív Szófiát.”

Ez a párharc ritka góltermést hozott, Győrben nyolcszor, Szófiában hétszer zörgött a háló. Az izgalmakat csak fokozta, hogy akkor még nem döntött az idegenbeli több gól, egyenlő állásnál harmadik mérkőzés következett. A részletekről a 80. születésnapját nemrégen ünneplő Keglovich László beszélt lapunknak: „Győrben megéreztük a sérült Palotai hiányát, az utolsó húsz percben tudtunk 2:3-ról 5:3-ra fordítani. A szófiai visszavágón 35 ezer néző tombolt, a félidőre a Lokomotív behozta a hátrányt, és a befejezés előtt 4:2-re vezetett. Többet támadtak, de a nagyobb helyzeteket mi hagytuk ki, a csehszlovák bíró, Alois Obtulovic jóvoltából is erősen lejtett a pálya, ám a 87. percben néma csend telepedett a stadionra.

„Palotai hosszan elrúgta a védők mögé a labdát, a középkörből indulva kiléptem vele, és bár a decemberi fagyos talajon erősen pattogott, a kifutó kapus mellett a kapuba tudtam passzolni, ezzel a legjobb nyolc között térhettünk pihenőre.”

A következő év februárját mutatta a naptár, amikor a holland futball akkori legjobbjával, a DWS Amszterdammal kellett összecsapniuk a zöld-fehéreknek. Ezzel kapcsolatban az ETO akkori védője, a 80. életévét augusztusban betöltő Kiss Zoltán forgatta vissza az idő kerekét: „Egyenlő erők küzdelmét hozta a hollandiai találkozó az Olimpiai Stadionban, közel 50 ezer néző előtt. Korsós Pista nekünk szerzett vezetést, a hazaiak büntetőből egyenlítettek. Rossz emlékeim maradtak a meccsről, mert Rinus Israel belépője hosszú ideig tartó bokasérüléssel járt, a visszavágóra a pozsonyi csontkovács, Binyovszky Sándor doktor drótozott valahogy össze. Az a 90 perc is óriási csatát hozott, a hajrában Povázsai László egy kapu előtti kavarodás végén lapos lövéssel megszerezte az egyetlen és elődöntőbe jutást érő gólt. A későbbi híres válogatott kapus, Jan Jongbloed dühében öklével ütötte a gyepet, amelyet a mérkőzés végén elleptek a bennünket ünneplő szurkolók…”

Fotó: Papp Győző gyűjteménye

Április utolsó napján 70 ezer néző fogadta a csapatokat a Népstadionban az elődöntő első 90 percére, érdemes felidézni a két összeállítást,

ETO: Tóth – Kiss, Orbán, Tamás – Palotai, Máté – Keglovich, Györfi, Soproni, Povázsai, Korsós. SL Benfica: Costa Pereira – Cavem, Germano, Raul – Cruz, Perides – Augusto, Coluna, Torres, Eusebio, Simoes.

Életünk mérkőzése volt, és még több is lehetett volna – kutat emlékei között a 77 esztendős Soproni-Scheidl Ferenc, később a Haladás játékosa, majd évtizedekig élt az ausztriai Kismartonban. – A nagy érdeklődés miatt játszottunk Budapesten, Eusebióék játékerejére pedig jellemző, hogy közülük nyolcan vettek részt egy év múlva az angliai világbajnokságon. Engem Hidegkuti edző hátravontan, a hórihorgas, jól fejelő José Torres semlegesítésének feladatával küldött pályára. José Augusto foszlatta szét a reményeinket, 1:0-ra kikaptunk, de az igazsághoz tartozik, hogy ha Korsós jó néhány baloldali elfutása végén a beadást választja lövés helyett, középen többen is érkezve másként alakíthattuk volna a végeredményt…”

A biztosnak látszó továbbjutás dacára mintegy 44 ezer néző volt kíváncsi május 6-án a lisszaboni Luz-stadionban a visszavágóra. Elek Schwartz csapata végül két-két Eusebio- és Torres-találattal sima 4:0-ás sikerrel került a döntőbe (Milánóban 1:0-ra veszített az Internazionale ellen), de alig a kezdés után meghűlt a vér a szurkolók ereiben: „Katonai szolgálatom miatt csak később kapcsolódtam az ETO felkészülésébe, bár a bolgárok ellen már volt egy kupamérkőzésem – említi Szániel János, aki 78 évesen az ötödik ma is élő résztvevője az 55 év előtti sorozatnak. – A portugáliai mérkőzésen Györfi helyett kerültem be a csapatba, nekem volt taktikai feladatom Torres akadályozása.

„És mit tesz a sors, röviddel a kezdés után egyedül találtam magam a labdával a hazai 16-osnál. Még vihettem is volna, ám elhirtelenkedve kapura lőttem, és a labda a kapufát súrolva szállt mellé. Kár volt érte, igaz, engem később vezetőként a klub és a labdarúgók jó szereplése sok mindenben kárpótolt.”

Kapcsolódó témák: #Győr | #labdarúgás |
likeold
a fb oldalunkat