Richard Pound szerint a megfelelő döntés született

Megvédte az Olimpia-halasztást a rangidős NOB-tag

MTI
2020.03.30. 10:06

Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rangidős tagja szerint nem jogosak azok a kritikák, melyek szerint a szervezet túl későn döntött a nyári tokiói játékok elhalasztásáról.

A kanadai sportdiplomata a német rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott, sem a NOB, sem pedig annak elnöke, Thomas Bach nem követett el „súlyos hibát”.

„Az intézkedések és a meghozott döntések összehangoltak voltak, és jól kommunikálták ezeket, így aztán számomra nagyon nehéz lenne olyan szempontot találni, amely alapján panaszkodásra lenne ok” – jelentette ki a 78 éves volt NOB-alelnök.

Pound szerint a koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzetben semmiképpen nem jöhetett szóba az olimpia törlése.

„Amikor a köd majd felszáll, mindenki látni fogja, hogy a NOB felelős, megbízható nemzetközi szervezetként kezelte a szituációt” – mondta Pound, aki 1978 óta dolgozik a szervezetnél.

A sportdiplomata hozzátette, annak, hogy csak a múlt hét elején született meg a döntés a halasztásról, az is lehetett az egyik oka, hogy a házigazda Japán reménytelinek ítélte meg a saját helyzetét, és kezdetben még nem láthatta, a világ más részein hogyan alakul a járvány terjedése.

„A jövőre áthelyezett olimpia előkészítése összetett feladat, mert számtalan elemet kell újra strukturálni, erre pedig az egész rendelkezésre álló időt ki kell használni” – nyilatkozta Pound.

A tokiói nyári játékokat múlt kedden halasztották el, Bach és Abe Sindzó japán miniszterelnök abban állapodott meg, hogy legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Az Olimpia egyébként pontosan egy évvel csúszik: 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #olimpia2020 |