Már csak néhány ezer jegy maradt

MTI
2024.03.23. 19:27

Már csak néhány ezer jegy elérhető a magyar labdarúgó-válogatott következő, keddi barátságos mérkőzésére, amelyen a koszovói csapatot fogadja a Puskás Arénában.

„Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a magyar csapat utolsó budapesti meccsét a nyári Európa-bajnokság előtt, az még megteheti, mert néhány ezer belépő még hozzáférhető a találkozóra” mondta az MTI érdeklődésére Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) sajtófőnöke. “Nagyszerű volt a hangulat pénteken, reméljük, hasonló lesz kedden is”

Sipos megjegyezte, több mint 33 ezren bérletet váltottak a nemzeti együttes idei öt fővárosi összecsapására, a fennmaradó jegyekből pedig már nem sok áll rendelkezésre Koszovó ellen.

Az Eb-résztvevő magyarok 13 mérkőzés óta veretlenek, a 2024-es esztendőt 1-0-s sikerrel kezdték pénteken a törökök ellen.

Marco Rossi tanítványai júniusban még két felkészülési találkozót játszanak a kontinensviadal előtt, előbb Írország vendégeként, majd Izrael ellen Debrecenben. Az Eb-n sorrendben Svájc, a házigazda Németország és Skócia lesz az ellenfél.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #magyar válogatott |