Közösen edzett az ETO és a Nantes

Győr+
2023.08.16. 20:31

Szombaton az első hazai edzőmérkőzését játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabda-csapata a francia Nantes ellen.

A találkozóra való felkészülés jegyében a két csapat közös gyakorláson vett részt szerdán.

Leginkább a gyors támadófigurák megvalósítása és a védekező helyzetek begyakorlása volt a fő szempont a győriek számára.

Ez a tréning igazán intenzív volt! Mindig különleges egy másik csapattal közösen készülni, hiszen kevésbé ismerjük egymást. Kívülről úgy tűnhetett, mintha inkább mérkőzést játszanánk, de valójában különböző szituációkat gyakoroltunk. A Nantes rendkívül jó felépítésű, erős együttes, amely a játékukon is meglátszik– fogalmazott az ETO irányítója, Stine Oftedal.

Az, hogy a világ legjobb játékosait felvonultató Győrrel közösen edzhettünk, mindenképp megtisztelő volt számunkra. Ulrik pedig nagyszerű edző, örülök annak, hogy a Győrt vezetheti. A mostani edzés alkalmával a fő célunk a védekezés gyakorlása volt, de kipróbáltunk gyorsabb támadóformákat is” – vélekedett Helle Thomsen, a Neptunes de Nantes vezetőedzője.

Az alapozás csütörtökön újabb közös edzéssel folytatódik.

Forrás: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Audi ETO KC | #Győr | #kézilabda |