Kopasz Bálint lett az év férfi kajakosa

MTI MTI/Koszticsák Szilárd
2022.10.27. 16:34

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 18 kategóriában díjazta az idei év legjobb sportolóit és trénereit, s a csütörtöki ünnepségen köszöntötte a sportág két új mesteredzőjét is.

A felnőtt, utánpótlás, maratoni és para szakágak idei győzteseit Weisz Róbert, az MKKSZ regionális működésért felelős alelnöke üdvözölte. A szakember elmondta: a magyar kajak-kenu ebben az évben is bizonyította, hogy a világ élvonalához tartozik.

“Ez azért is volt nagy teljesítmény, mert a felnőtt gyorsasági versenyeken a hat tokiói olimpiai bajnokunk közül csak egy, Kopasz Bálint indult el. Megfiatalított csapattal értük el az eredményeket, amelyekhez a maratoni szakág és az utánpótlás versenyzők is hozzátették a sikereket” – fogalmazott.

A gyorsasági kajakosoknál Kopasz és Rendessy Eszter, a kenusoknál pedig a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, illetve a Bragato Giada, Nagy Bianka duó lett 2022 legjobbja, míg a legjobb edzőnek Kopasz Bálint felkészítőjét, egyben édesanyját, Kopaszné Demeter Irént választották. A maratoni szakágban a kajakos Boros Adrián és Kiszli Vanda, valamint a kenus Kövér Márton és Kisbán Zsófia kapta az elismerést, az év edzője pedig Gannoruwa Levente lett. A parasportolóknál Kiss Péter Pált, Varga Katalint, illetve Pruzsina Istvánt díjazták.

A sportágban a közelmúltban két új szakember – Csipes Ferenc és Hadvina Gergely – kapott mesteredzői kitüntetést, a nevük ezúttal került fel a szövetség székházában álló márványtáblára. A versenyzőként olimpiai bajnok Csipes irányításával tavaly sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok a női kajaknégyes, az ő tanítványa lánya, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Tamara.

“Ő az az ember, akit nem nagyon kell méltatni – kezdte köszöntőjét Hüttner Csaba, a válogatott szövetségi kapitánya. – Nem csak a mi sportágunkban, de az összes sportágban kuriózum, hogy ugyanabban a számban valaki sorozatban háromszor is olimpiai győzelemre vezessen egy egységet. Reméljük, Párizsban jön a negyedik!” – fogalmazott a szakvezető, aki hangsúlyozta: Csipes Ferenc a Honvédban nagyon sok gyereknek adott lapátot a kezébe.

Hadvida Gergely 2013 óta a Szolnoki Kajak-Kenu Klub edzője, a legsikeresebb tanítványa felesége, Hadvina (Bodonyi) Dóra, aki tavaly tagja volt a győztes kajaknégyesnek Tokióban és egy bronzérmet is szerzett az olimpián.

Farkas Gabriella, az MKKSZ elnökségi tagja, a szolnoki egyesület elnöke felidézte a kezdeteket, és elárulta, hogy a fiatal szakember tulajdonképpen egy véletlen folytán kezdett el náluk dolgozni. “Az azonban egyáltalán nem véletlen, hogy ma itt vagy. Ez egy megálló, amelyből a sikerek mentén még sok lesz” – mondta a klubvezető, kiemelve Hadvina Gergely töretlen lelkesedését, tanulni vágyását, alázatos munkáját.

A két új taggal immár 52 név szerepel az MKKSZ mesteredzőket megörökítő márványtábláján.

A 2022-es év legjobbjai:

felnőtt:        
férfi kajak: Kopasz Bálint    
női kajak: Rendessy Eszter    
férfi kenu: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
női kenu: Bragato Giada, Nagy Bianka
edző: Kopaszné Demeter Irén    

utánpótlás:
férfi kajak: Hidvégi Hunor    
női kajak: Rugonfalvi Janka, Szegedi Angelina
férfi kenu: Juhász István, Molnár Csanád
női kenu: Kiss Ágnes Anna    
edző: Czina László    

maraton:
férfi kajak: Boros Adrián    
női kajak: Kiszli Vanda    
férfi kenu: Kövér Márton    
női kenu: Kisbán Zsófia    
edző: Gannoruwa Levente        

para:
férfi: Kiss Péter Pál    
női: Varga Katalin    
edző: Pruzsina István

Kapcsolódó témák: #kajak | #kenu | #MKKSZ | #ünnepség |