Kiss Virág a görög kosárbajnokságban folytatja a pályafutását

MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2025.07.08. 09:05

A kosárlabdázó Kiss Virág egy év győri szereplés után a görög bajnoki ezüstérmes Athinaikosznál folytatja a pályafutását.

A válogatott center a Nemzeti Sportnak adott interjúban árulta el, hogy az athéni együttes az előző szezon közben kereste meg és végül elfogadta a klub ajánlatát.

“Stella Kalcidu vezetőedző hosszú távú elképzelései szimpatikusak voltak, ahogyan az erősítési tervei is, úgy éreztem, nagy lehetőségek rejlenek a csapatban. Nyitott vagyok az újra, hogy egy olyan országban, városban játsszak, ahol új kultúrát ismerhetek meg és közben azt csinálom, amit szeretek” – nyilatkozta Kiss, aki egy plusz egy évre szóló szerződést kötött a négyszeres bajnok csapattal, mely a következő idényben a második számú kontinentális sorozatban, a Európa-kupában szerepel.

Kiss Virág – aki az előző kiírásban a Magyar Kupában ezüstérmes, a bajnokságban pedig negyedik lett a SERCO UNI Győrrel – nem először szerepel majd külföldön, mivel a 2023/24-es szezonban Törökországban kosárlabdázott.

“A török Mersinnél eltöltött idény sokat adott, noha egyéni szempontból nem volt a legsikeresebb. Úgy érzem, még magamnak is szeretnék bizonyítani, erre nagyszerű lehetőség ez a váltás” – jegyezte meg a 27 éves kosaras, aki júniusban tagja volt annak a 3×3-as válogatottnak, amely magabiztosan megnyerte Bukarestben az Európa-bajnoki selejtezőtornát.

Korábban írtuk:
Kapcsolódó témák: #magyar válogatott | #női kosárlabda |